életmód… Homokviharfutás Helsinkiben – 25 éves a Sandstorm 30 aug 2025 A mai poszt témája: Darude-futás lesz Helsinkiben augusztus 31-én. Tudod, ki Darude? És azt is, hogy mi köze van a homokviharhoz? Tudtad, hogy az egyik legismertebb finn dalban egyetlen szó…
életmód… Az iskolakezdés láthatatlan dimenziója: amikor a szülő miatt szorong a gyerek 29 aug 202529 aug 2025 A finn iskolák jelentős részében augusztus 8-án (csütörtökön) megkezdődött a tanítás. Hamarosan minden finn (és magyar!) diák ismét beül az iskolapadokba. Köztük azok az apróságok is, akik számára egy egészen…
életmód… A Mikulás nyáron is Mikulás — flip-flop nem, lenruha igen 16 aug 202516 aug 2025 Minden nyáron, amikor a kánikula már-már elviselhetetlennek tűnik, eszembe jut, vajon mit csinál most a Mikulás. Hogy melyik? Az egyetlen és az igazi: a finn Mikulás. Mert én nem hiszek…
életmód… Történelmi tanévkezdés: két elnökcsemete is első osztályos lett 7 aug 202514 aug 2025 Finnországban augusztus második hetében megkezdődött a tanév. Több mint 51 ezer elsős diák kezdte meg általános iskolai tanulmányait (ezerrel kevesebben, mint az előző tanévben). Köztük van két elnökcsemete is: Emma…
életmód… Iskolai úszásoktatás: új generáció, régi módszerek 4 aug 20256 aug 2025 Egy korábbi maFINN-írás nem kevesebbet állított az úszástanulás fontosságáról, minthogy ,,életre szóló ajándékot adunk, ha megtanítjuk úszni a gyermekeinket". Ez az igazság ma is érvényes, ugyanakkor az úszni tudók száma…
életmód… VÉLEM.ÉN.(Y): Miért nem tetszik a mesterséges intelligencia hozsannája? 9 dec 20239 dec 2023 VÉLEM.ÉN.(Y): Arról, hogy a mesterséges intelligencia akkor veszélyes, ha elhisszük, hogy helyettesíthet bennünket. Bár általában nem fogalmazok meg közvetlen véleményt a blogbejegyzésekben, de néha kivételt teszek. Most is így van.…
életmód… A finn Karácsonyi Rádió új hozsannái a mesterséges intelligencia segítségével készültek 8 dec 2023 Minden évben nagy várakozás előzi meg a Joulurádió aktuális karácsonyi hozsannájának megjelenését. Idén sem volt ez másképp. 2023-ban két dal született, mindkettő részben (vagy egészben) a mesterséges intelligencia keze munkája.…
életmód… Fogjuk rá a macskára! 19 nov 202319 nov 2023 Nagyon sok idő telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. 2023-ban ez idáig még egyetlen alkalommal sem írtam a maFINN-ra, pedig félbehagyott vázlatok születtek szép számmal. Kezdetektől fogva nem a személyes…
életmód… A legfinnebb és legkékebb csoki első 100 éve 27 dec 202227 dec 2022 #elsőbélyegmese #bélyegmesesorozat A BÉLYEGMESE-sorozat történeteinek a kiindulópontja egy-egy bélyeg. Az első bélyegmese főhőse a Kék Fazer tejcsokoládé, mely maga A FINN CSOKI, így csupa nagybetűvel. A finn Posta 2022. január…
életmód… A közös családi színezés megszépíti a hétköznapokat 7 dec 20227 dec 2022 December 8-án Finnországban a zene napját és Sibelius, finn zeneszerző születésnapját ünneplik. Ebből az alkalommal néhány nyomtatható kifestőlapot szeretnék megosztani a maFINN blogon. Mert színezni jó, és a kifestőlapokból soha…
apák napja… A nap, amikor az apák és a nagyapák ünnepelnek 14 nov 2021 November 14-én, pontosabban minden év novemberének második vasárnapján Finnországban az édesapákat köszöntik. Az apák napja 2019 óta zászlós nap Finnországban, azaz immár harmadik esztendeje annak, hogy az anyák napjával azonos…
állat… Öt nyomtatható színező húsvétra, mert azokból soha nem elég 3 ápr 2021 Folyton újabb és újabb színezők után kutatsz? Segítek. A finn oldalakon is bőséges kínálat található ingyenesen letölthető, hangulatos és szép kifestőkből. Kép: Victoria_Borodinova, Pixabay Az YLE (Finnország közszolgálati médiumának) honlapján…
életmód… Valóságos szenzáció volt, kinyílt a világ a képeslapok által az 1900-as években 3 ápr 20213 ápr 2021 A finnek képeslapküldési szokásairól már olvashattál egy korábbi maFINN-írásban, most pedig még több érdekességet szeretnék megosztani veled a képeslapok történetéről. Húsvéti képeslap 1911-ből a Helsinki Városi Múzeum gyűjteményéből A képeslap…
életmód… A képeslapküldés hagyománya Finnországban a járvány alatt csak tovább erősödött 2 ápr 20212 ápr 2021 A képeslapok még néhány évtizede is nélkülözhetetlen kellékei voltak az ünnepi köszöntésnek Magyarországon. Ma már egyre kevesebben döntenek úgy, hogy képeslapot küldenek a szeretteiknek egy-egy jeles nap alkalmából. Finnországban, úgy…
életmód… Legyen a rajzlapod a havas golfpálya! 9 feb 20219 feb 2021 Adott egy hatalmas, havas golfpálya, van egy megszállott informatikus, és létezik a geometria. Már csak néhány kreatív kéz, illetve láb szükséges ahhoz, hogy ebből valami látványos dolog jöjjön létre. Nem…
életmód… Nyugalomra vágysz? Tölts egy napot olvasással! 7 feb 2021 Minden évben február első vasárnapján Finnországban arra buzdítanak mindenkit a szakemberek és a könyvkedvelő laikusok, hogy bármennyire is elfoglaltak vagyunk, legyen helye az életünkben az olvasásnak. Élvezzük azt a semmihez…
életmód… Konyhai kalandozások: a glögitől a kardamomon át az aranytejig 3 feb 202117 dec 2022 Ebben a február eleji, havasesős-napsütéses, téli-tavaszi írásban néhány egyszerű gyógyírt szeretnék bemutatni náthára és szezonális bánatra. Hagyományosat és továbbgondoltat, maFINN módra. A kimondottan nem gasztrotudományos blogbejegyzés végén pedig még az…
életmód… Egy jéglámpásokkal körülölelt falu 10 jan 2021 Egy tavaly év végi blogbejegyzésemben, amely a jéglámpások készítéséről szólt, ígéretet tettem arra, legközelebb megmutatom, hogyan válik a jéglámpás valóságos művészi alkotássá a profik kezében. Csak egy lelkes település és…
életmód… Ha az ég jéggel kínál, csinálj belőle jéglámpást! 27 dec 202010 jan 2021 ,,Ha az ég citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!" - hangzik a híres szállóige. A télre (fagyra-hóra-jégre) várva aktualizáltam ezt az optimista hozzállásra biztató gondolatot. Az új verzió így hangzik: Ha…
életmód… Relaxálj a múminokkal! 22 dec 2020 A maFINN 2020. évi zenés decemberi kalendáriumában napról napra egy új videó jelzi az idő múlását és a karácsony közeledtét. December 22-e van, a csillagászati tél megkezdődött, végre rövidülnek az…
életmód… Ha eddig azt hitted, a kórusban éneklés unalmas és régimódi, hallgasd meg a finn gimisek adventi dalát! 29 nov 2020 Ha eddig azt gondoltad, a kórusművek unalmasak, a kórusban éneklés valami poros és avitt dolog, a tradicionális templomi-karácsonyi dalokról nem is beszélve, akkor hallgasd meg egy finn gimnázium diákjainak Hozsánna…
életmód… A Spotify homokviharba került 26 nov 2020 Darude Sandstorm című száma a leghallgatottabb finn zenei produkció a Spotify-on. A zene jó ideje felköltözött a Spotify-ra, ez történt Darude Sandstorm című dalával is. Sőt 2020. november elejére a…
életmód… Juuso medve álmában sem tétlenkedik 28 okt 202028 okt 2020 Juuso medve, mivel eljött a borongós, hűvös ősz, amit majd a még kevésbé barátságos tél követ, melankólikusabb lett a szokásoshoz képest, ráadásul egyre inkább lelassult, majd belátta, itt az idő…
életmód… A finnek Európa legnagyobb fagyiimádói 29 Júl 202025 okt 2020 Fagyi vagy jégkrém? Egyre megy. Ők azt mondják: jäätelö. Finnország (bármily meglepő) a fagylaltfogyasztásban a világelsők között van. Az idén pedig ehhez egy újabb fagyis rekord is társult. Világviszonylatban az…
életmód… Az áfonyás tej ihlette a 2020-as finn babadobozt 25 ápr 202025 okt 2020 Április 24-én hozták nyilvánosságra a 2020-as babakelengye tartalmát. A várakozás jóleső izgalma és a babadoboz iránti kiváncsiság 83 év után sem hagy alább Finnországban. A babakelengyék iránti láz elől szinte egyetlen…
életmód… Így énekel minden idők legnagyobb finn virtuális kórusa 18 ápr 2020 Megalakult minden idők legnagyobb finn virtuális kórusa. A helsinki Aventur showkórus hívta életre azt a hatalmas projektet, amelynek köszönhetően létrejött az 1120 énekesből álló virtuális kórus. És ha egy ekkora…
életmód… Vírust csépelnek a maszkos kovácsok 30 Már 202025 okt 2020 Hiába teltek el emberöltők, Arany Jánosnál jobban még senki sem határozta meg, hogy a humor bizony nem mindig édes, sőt sokkal inkább „halandó létünk cukrozott epéje". A Helsinkiben élő emberek,…
életmód… Kanapékaranténban koronára várva 17 Már 202025 okt 2020 Néhány héttel ezelőtt sokan még gondtalanul tréfálkoztak a szó hallatán: koronavírus. A vicc segít(ett) távol tartani a láthatatlan ellenséget. S úgy tűnt, van is még bőven távolság közte és köztünk.…
életmód… Mit visznek magukkal a finn diákok a március 10-i érettségire? 3 Már 202025 okt 2020 Finnországban az érettségi időszak hamarabb kezdődik, mint hazánkban. Az írásbeli vizsgasorozat első napja: március 10. Ekkor lesz az anyanyelv és irodalom érettségi vizsga. Ezt követi a svéd nyelv, a matematika,…
életmód… A meglepő klímajelenségek miatt a finn elnök is aggódik 18 feb 202027 okt 2020 Sauli Niinistö, Finnország köztársasági elnöke a minap részt vett egy barátságos jégkorongmérkőzésen, amellyel a résztvevők a klímahelyzet komolyságára szerették volna ráirányítani a figyelmet. Sauli Niinistö, elnök (Fotó: mtvuutiset.fi) Az elnök…
életmód… Bálintnap-imádók és antivalentinisták, közeleg február 14.! 9 feb 202027 okt 2020 Hogyan vészeljük át a februárt, ha antivalentinisták vagy ha Bálintnap-pártiak vagyunk? Beindult a Bálint-napi (Valentin-napi) „mizéria", elvégre február van. A karácsonyra már nem is emlékszünk, a húsvét meg még reménytelenül…
életmód… Koronavírus-helyzet Finnországban (Frissítve: 05. 25.) 29 jan 202027 okt 2020 Nem frissítem az adatokat naponta a finn koronavírus-helyzetről, de időről időre megosztok néhány új információt az általam olvasottak alapján. 2020. 05. 25. A regisztrált fertőzöttek száma: 6599. Jelenleg épp kórházban…
életmód… Először a vendégek olvadoznak, majd maga a hotel is elolvad 21 jan 202014 dec 2020 A hó- és jéghotel igazi látványosság Rovaniemiben, Finnország északi részén. A Sarki Hó Hotel tényleg hóból és jégből épül. A különleges szálló 2008-ban nyitotta meg kapuit első alkalommal, és azóta minden évben…
állat… Már kutyavécé is van a Helsinki-Vantaa repülőtéren 19 jan 2020 Két kutyavécét is kialakítottak a Helsinki-Vantaa repülőtéren az utasok komfortérzetének növelése érdekében. Világszerte, így Finnországban is egyre többen utaznak kutyával, sőt valószínűleg a számuk évről évre nőni fog, ezért merült…
életmód… Zabosak lettek a finnek zablányuk miatt 18 jan 2020 A finn közvéleményt a napokban egy 95 éves hölgy stílusváltása izgatta a leginkább. A megosztó vitatéma: levetheti-e népviseletét közel 100 évesen egyik napról a másikra Elovena? Szabad-e, jó ötlet-e ennyi…
állat… Így díszítsd fel a fákat a madarak örömére! 6 jan 20208 dec 2020 A madarak etetése minden télen aktuális téma. A első fagy beálltával (akár már novemberben) megkezdhetjük az élelmükről való gondoskodást. A jó szokásokat pedig érdemes folytatni, azaz ha már elkezdtük, ne…
életmód… Csodájára járnak a 14 emeletes fa diákszállónak 3 jan 202027 dec 2020 Felépült, sőt két díjat is nyert a Joensuuban található 14 emeletes diákszálló, amely Finnország legmagasabb, fából készült toronyháza. Az tervező-építész Samuli Sallinen, az építészeti menedzser Vesa Vapanen volt. 2019 februárjában…
életmód… Aláírást gyűjtöttek a finnek a szilveszteri durrogtatás ellen 29 dec 2019 Az év végi tűzijátékozás, a szilveszteri durrogtatás mindenkinek mást jelent. Van, akinek ez egyfajta örömforrás, a szilveszter elmaradhatatlan kelléke, maga a nagybetűs ünnep. Mások szerint ez egy érthetetlen és értelmetlen…
életmód… Túl rövid a karácsony? Hosszabbítsd meg! 28 dec 201927 dec 2020 Túl rövidnek érzed a karácsonyt? Jó lenne, ha még nem érne véget az ünneplés? Akkor ne hagyd abba! Főzz egy nagy adag glögit, és tégy úgy, mint Anu Ylä-Outinen! Ahogy…
életmód… Valóra vált férfiálom: 30 méteres karácsonyfa világít egy finn kisvárosban 26 dec 20194 dec 2022 Vannak olyan férfiak, akik karácsonykor is mernek nagyot álmodni. Akár szó szerint is. Az ábrándozók között pedig olyanok is akadnak, akik a vágyálmaikat meg is valósítják. Az MTV Uutiset részletesen…
életmód… Jingle Bells – Előadja: 3 elektromos fogkefe és egy telefon 13 dec 201929 okt 2020 Ha karácsony közeleg, megnő a vágyunk, hogy ünnepi hangulatot teremtő zenéket hallgassunk. Akár még olyan dallamokat is képesek vagyunk kellemesnek érezni, amelyek máskor tiltólistásak. A rádiók és egyéb zenei csatornák…
életmód… Van már okoskerted és okosállványod? 23 nov 2019 Szeretnéd, hogy egyedi virág, sőt virágoskert növekedjen a mobilod és egyéb okoseszközöd képernyőjén? Jó lenne, ha körülötted forogna a világ, de legalábbis a kameraállványod? Mindez most már lehetséges. Kép:…
életmód… Hivatalosan is egyenértékű az apák és az anyák napja Finnországban 9 nov 2019 2019. március 14-én megszületett a döntés arról, hogy Finnországban az idei évtől már az anyák napjával azonos mértékben elismert, úgynevezett hivatalos zászlós nap legyen az apák napja. November 10-én vasárnap az apák…
életmód… Az infarktust átéltek és az egyedül élők terapeutája: a kutya 5 nov 20191 nov 2020 A kutya és az ember kapcsolatát vizsgáló legújabb kutatásukban a Uppsalai Egyetem munkatársai szív- és agyi infarktust túlélt emberekkel beszélgettek, és ennek kapcsán néhány számukra is meglepő eredményre jutottak. A…
életmód… Ne a kanapé irányítson, mozogj az életedért! 23 okt 2019 A kanapé irányítja az életedet? A testmozgás az a valami, amit mások csinálnak? Nem fér bele a mindennapjaidba a rendszeres fizikai aktivitás? Változtatnál, de úgy érzed, ez sem rajtad múlik?…
állat… Többet alszol, mint egy zsiráf? 20 okt 201926 okt 2020 Az állatok alvási szokásairól és az alvással töltött idejük pontos mennyiségéről egy átlagember keveset tud. Még a háziállatok alvásigényét sem biztos, hogy jól tippelnénk meg. Pedig ők velünk, körülöttünk élnek.…
életmód… A költő színes otthona 2 okt 2019 A színes otthonban egy színes egyéniség lakik. Egy ember, aki nő. Egy költő. Úgy hívják: Heli Laaksonen. A Meillä Kotona magazinnak köszönhetően hétről hétre sok szép finn otthonba kukkanthatunk be néhány fotó…
állat… Úszóverseny kétezer malackacsa részvételével 16 Sze 20192 jan 2021 Úszóversenyt manapság gyakran rendeznek profiknak és amatőröknek egyaránt. Ám olyan vízi vetélkedést, ahol 2000 félig kacsa, félig malac csodalény méri össze úszástudását egy egész város szeme láttára, most rendeztek először.…
életmód… Bezárták az új csodakönyvtár túl népszerű bejáratát 8 Sze 20194 nov 2020 A népszerűség bizony nemcsak kellemes, de néha terhes is tud lenni. Úgy tűnik, ez az állítás az épületekre is igaz. A világ legjobb könyvtárának választott finn Oodi egyik bejárata a…
életmód… A robotok már a benzinkúton vannak 2 Sze 2019 Bizony, a robotok betették a lábukat (vagy pontosabban: a karjukat) a benzinkutakra is. Tankolnak. Helyettünk. Ez vajon jó nekünk vagy rossz? Évek óta több országban is folynak kísérletek…
életmód… Hol van a világ legjobb könyvtára? 29 aug 20194 nov 2020 Hol van a világ jelenlegi legjobb közkönyvtára? Finnországban. Helsinkiben. A neve: Oodi. Kép: Tuomas Uusheimo, Oodi.fi 2019. augusztus 27-én vehette át ,,Az Év Közkönyvtára 2019" díjat a finn fővárosban található…
életmód… Egy kis alkoholmentes sört a gyereknek? 27 aug 2019 Vajon – az egyébként egyre népszerűbb – alkoholmentes sör a gyermekek itala? Igyon-e, ihat-e alkoholmentes sört kiskorú szemünk fénye? Családonként (sőt egyénenként) változó, ki mit gondol az alkoholfogyasztásról,…
életmód… Kutyák a háborúban 25 aug 2019 A kutya az ember legjobb barátja és hűséges társa. Jóban és rosszban. Még a háborúban is. A kutyák a (világ)háborúkban is mellettünk álltak. Szolgáltak, azaz hadi kutyaként segítettek…
életmód… Mentsük meg az üvegfúvás mesterséget! 22 aug 2019 Az üvegfúvó szakma, az üvegfúvás mestersége avagy művészete kihalóban van egész Európában. Az üveggyártást és az üvegművészetet hagyományosan fontosnak tartó országokban sincs ez másképp. Itt az ideje, hogy tegyünk valamit,…
autósport… Megvan a női formaautós verseny első világbajnoka 14 aug 2019 Az idei év autósport újdonsága a Women Series. A nők formaautós versenysorozata (mindössze három hónapnyi küzdelem után) augusztus 11-én bajnokot ünnepelt. A hat futamból álló autóverseny széria a múlt hétvégén…
életmód… Fesztiválozz és élj karbonsemlegesen! 11 aug 2019 A helsinki Flow Fesztivál kulcsszavai a karbonsemlegesség és a fenntarthatóság egy jó életért. A fesztiválok korszakát éljük világszerte, nyáron különösen. Minden nagyváros igyekszik valami egyedi, csak rá jellemző, ugyanakkor az…
életmód… Lehet, hogy túl sokat alszik a macskád? 7 aug 201925 dec 2020 Túl sokat alszik a macskád? Kizárt! A macskád minden bizonnyal roppant különleges jószág, de épp olyan sokat alszik, mint a többi cica. És ez így van rendjén, ne aggódj! Egy…
életmód… Csipkézett aranyautó parkol Helsinki utcáin 6 aug 2019 Vannak, akik úgy sétálnak a nagyvárosi utcákon, hogy tömeg ide vagy oda, ők ugyan szinte soha semmit (és senkit) észre nem vesznek. De talán még ők is felkapnák a fejüket,…
autó… Kimi Räikkönennek és Valtteri Bottasnak van a legtöbb követője 28 Júl 2019 Sikeres és jól fizetett sportoló szeretnél lenni? Nem elég, hogy te vagy a sportágadban az egyik legjobb, meg kell tanulnod használni a közösségi médiát is! A finn sportolók közül Kimi…
életmód… Szeretem az öblítőeceted illatát! 23 Júl 20195 nov 2020 Szeretem (a bőröd) az öblítőeceted illatát! – súgja a füledbe az ökotudatos, növényi étrenden élő, biciklivel érkező, samponszappantól és natúr dezodortól illatos herceg, miután az otthonod küszöbét átlépve, kedvesen hozzád bújva (diszkréten)…
állat… Az édesanya életét a család kölyökkutyája mentette meg 6 Júl 20191 nov 2020 Bár ma már köztudott tény, és ezt sok-sok történet igazolja, hogy a kutyák megérzik és valamilyen módon akcióba lépnek, ha bajba kerül a szeretett gazdájuk, mégis mindig megdöbbentő és megható…
életmód… Ezért legyen mindenki kórustag 3 Júl 201929 nov 2020 Egy kutatás szerint az egyik legegészségesebb szabadidős tevékenység a kórusban éneklés. Nézzük, mi az a hat ok, ami miatt mindenkinek minél hamarabb csatlakoznia kellene egy kórushoz, ha eddig még nem…
életmód… Négy elektromos fogkefe adja elő a Finlandiát 1 Júl 201929 okt 2020 A Helsingin Sanomat figyelt fel arra, hogy egy új videóklipben, amely június 27-én került ki a YouTube-ra, négy elektromos fogkefe nem mindennapi előadásában hallgathatjuk meg Jean Sibelius egyik leghíresebb és…
állat… A híres versenylovat ezrek köszöntötték a 30. születésnapján 29 jún 2019 Viesker, minden idők legismertebb és legsikeresebb finn versenylova június 27-én ünnepelte 30. születésnapját. Az ünneplés helyszínén, Jyväskylä-ben a Killeri lóversenypályán 4000 fő volt jelen. Az igazi legendává vált Viesker jól…
életmód… Ki a tantermekből, tanuljunk a szabadban! 27 jún 2019 Menjünk ki a tantermekből a szabadba, lélegezzünk mélyeket, dolgozzunk csoportban, lássunk, szagoljunk, érezzünk, alkossunk! A finnek hisznek ebben. Időnként úgy tűnik, az oktatás egy állóvíz, ahol alig van értékelhető változás.…
állat… Mert mindannyian szúnyogok vagyunk 25 jún 2019 Egy írás a felelősségvállalásról, és arról, hogy mindannyian szúnyogok vagyunk. Bónuszként néhány környezetbarát riasztószer, végezetül egy felejthetetlen zenei videó és egy szép táncprodukció. Szigorúan szúnyog módra. A szúnyogok mindig is…
életmód… Nyári szuperkúra: ússz a boldogságban mindennap! 9 jún 2019 Itt a nyár, irány a strand, a tópart, a folyópart, esetleg a tenger! Nyáron még azokat is, akik az uszodákat egész évben gondosan elkerülik, hatalmába keríti valamilyen leküzdhetetlen vágy, hogy…
állat… Nem hagy dolgozni a macskád? Akkor nagyon szeret téged! 7 jún 2019 A macskák nagyon sokféleképpen képesek kifejezni a ragaszkodásukat és a szeretetüket, sőt, ha kell, valósággal kikövetelik maguknak a figyelmet. A macskák különös jószágok, akikről sok igazságtalan jelző van használatban mind…
életmód… Életre szóló ajándékot adunk, ha megtanítjuk úszni a gyermekeinket 6 jún 20196 aug 2025 Az ideális az lenne, ha 6 éves koruk előtt megtanítanánk a gyermekeket úszni, de akár már csecsemőként is elkezdhetik a vízben lubickolást. A finn Äitiyden Ihme magazin (ÄI) 10 olyan okot…
életmód… Mi történik, ha az elnök macskája betelepszik a mosdókagylóba? 26 máj 201926 nov 2020 Tarja Halonen az a fajta elnök, akit nemcsak elnöklése idején kedveltek, hanem mind a mai napig tisztelnek és szeretnek az emberek. Vitalitása, életszeretete minden korosztály számára irigylésre méltó. Tarja Halonen…
életmód… Steve’n’Seagulls, a vény nélkül kapható kedélyjavító 24 máj 2019 Garantáltan vidám pillanatokat okoz a Steve'n'Seagulls finn együttes, akik nemcsak a színész Steven Seagal nevét gondolták újra, hanem ezt teszik a világhírű rock és metál csapatok nótáival is. Világszerte – onlájn…
életmód… Erdő mélyén piros a szamóca 11 máj 2019 Jön, jön, jön. Az igazi, az édes, a szabadföldi. Mindenkinek megvan a maga kedvenc lelőhelye. Aki pedig teheti, a saját kertjében várja, mikor pirosodnak végre az eprek, és már kezdődhet is…
állat… Ha a kutyánk megöregedett, ideje másképp szeretnünk őt 8 máj 2019 Hajlamosak vagyunk nem venni tudomást arról, hogy a kutyánk felett bizony eljárt az idő. Nem könnyű belátni, hogy kedvencünk már nem kiskutya, sőt nem is érett felnőtt, hanem bizony idős…
állat… Lehet, hogy nem szép, de meghódította egy város szívét 1 máj 20192 jan 2021 A Malackacsa szobor nem akármilyen látványosság! Mert ő bizony annyira csúnya, hogy az már szép. A finnországi Turku szimbóluma immár 20 éve hökkenti meg az embereket. És ha egy szobor…
életmód… Három fortély a hagyományos konyhai reszelővel 24 ápr 201924 aug 2025 Szinte minden konyhában megbújik egy hagyományos, (ideális esetben) rozsdamentes konyhai reszelő. Veszélyes fegyverré is válhat, mert szinte menetrendszerűen meg lehet vele sérteni az ujjunk végét (mondjuk egy már egészen kis…
életmód… Ne aggódj, még van időd: íme egy egyszerű húsvéti dekoráció 18 ápr 2019 Hamarosan itt a húsvét. Van, aki már hetek óta készül, a lakás tiszta, mindenhol húsvéti díszek. Lélekben is ünnepi a hangulat. Ha rád ez nem igaz, de szeretnéd, hogy másképp…
életmód… Kávé nélkül nincs se kampány, se szavazás 12 ápr 2019 A finnek híresen nagy kávézók. Kávéznak reggel, délben, délután és este. Egymás után akár több csészével is megisznak. Kávéznak otthon, de legalább ennyire imádnak (egyedül vagy társaságban) kávézókba járni. Az…
életmód… Indulj a világbajnokságon: köss heavy metál zenére! 7 ápr 20192 dec 2020 Tudsz kötni és szereted a heavy metal zenét? Ráadásul egyedi a stílusod? Nem vettél még részt világbajnokságon (mármint versenyzőként), de rajta van a bakancslistádon? Vagy ez egy olyan mélyre elásott…
autó… Egy újabb zseniális ötlet, ami nem nekem jutott eszembe: luxus slusszkulcs 3 ápr 201919 nov 2022 Ha esetleg azon törnéd a fejed, milyen üzletbe vágj bele, mivel kezdj el kereskedni, van egy rossz hírem: egy jól jövedelmező ötlettel ismét kevesebb! Gyémánttal kirakott, arannyal díszített slusszkulcsokban már…
életmód… Vágjunk léket egy befagyott tóba, és már kezdődhet is a versmondó verseny 31 Már 2019 Versmondó verseny a jeges vízben álldogálva? Igen, Finnországban megrendezték. A finnek híresek arról, hogy furcsa, bolondos vagy akár egészen őrültnek tűnő versenyeket találnak ki, hogy aztán teljes beleéléssel, szakszerűen le…
életmód… A nárciszkoszorú két élete: ha elszárad, tovább csinosíthatjuk 28 Már 2019 Itt a tavasz, közeleg a húsvét. Ilyenkor még azok is szokatlan és már-már legyőzhetetlen késztetést éreznek a tavaszi megújulásra és lakásdekorációk készítésére, akik meggyőződéses „antikreatívak". Szerencsére a proaktív kreatívak gondoskodnak…
állat… A hiúzok jönnek-mennek, a medvék ébredeznek 27 Már 201928 okt 2020 Aki szereti a természetet, és szívesen nézi az erdő vadállatait, annak igazi élményt nyújthat az az élő webkamera, amely a finnországi Kuusamo településen található Nagyragadozó Központ erdejében van elhelyezve. A…
autósport… A jégkorong és az e-sport a népszerűségi listák élén 21 Már 2019 A Sponsor Insight finn cég évről évre felméri, melyek a legnépszerűbb sportágak Finnország felnőtt lakossága körében. Ez a kutatás tehát nem arra fókuszál, milyen mozgásformákat űznek a legszívesebben a finnek,…
életmód… Egy tévészakács, a sült répa és a közösségépítés 21 Már 20195 nov 2020 Aki Wahlman finn mesterszakács, ismert tévészakács legutóbb arra hívta fel a figyelmet: eszünkbe se jusson megpucolni a répát sütés, főzés előtt, hiszen épp a lényeget, azaz az ízeket és a…
életmód… A számik szabadon halászhatnak? 14 Már 201925 dec 2020 Érdekes hírt lehetett olvasni a minap a finn újságokban a lappok halászati jogairól. A Lappföldi Kerületi Bíróság ítélethirdetését beharangozó szalagcímek történelmi jelentőségű döntésről, megkönnyebbült lappokról, mosolyról és örömkönnyekről szóltak. 2019.…
életmód… Minden digitális: megkezdődtek az érettségi vizsgák Finnországban 12 Már 2019 Finnországban 2019. március 12-én kedden megkezdődtek az érettségi vizsgák. 40 271 diák döntött úgy, hogy ez év tavaszán érettségit kíván tenni. Az idei lesz az első olyan esztendő, amikor Finnországban az összes…
életmód… Börtön vagy hotel? Börtönhotel! 11 Már 20197 jan 2021 Ha a fenti kép valahogy ismerős lenne (ideális esetben csak filmélmények kapcsán!), az nem a véletlen műve. A fotón látható finn hotel eredetileg börtön volt. Ma pedig nyitva áll bárki…
életmód… Szomorú vagy? Irány Finnország! 9 Már 2019 Egyre többen utaznak Finnországba a hivatalos statisztikák szerint, ugyanakkor a finnek maguk is szeretnek utazni. A belföldi utazási kedv évről évre nő, de más országok kultúrájával is szívesen ismerkedik Finnország…
állat… Lennu kutya, a finn elnöki pár kedvence 7 Már 20198 aug 2025 Talán a világ folyására nincs túl nagy hatással (igaz, nem tudom, ki hivatott ezt eldönteni), de tény, hogy a finn elnöki pár kedvence, Lennu (egy roppant aranyos és közkedvelt kutyus)…
életmód… A finn nyelvtanulást segítő gyógyszer: művészeti kutatás vagy emberkísérlet? 6 Már 2019 A világ gyógyszerfogyasztása, a gyógyszerek és a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek száma évről évre nő. Indokolatlanul és kontrollálatlanul kapkodjuk be a nyugtatókat, altatókat és fájdalomcsillapítókat. A reklámok azt sugallják,…
életmód… Friss levegővel és papíralapú könyvekkel óvhatjuk gyermekeink szemét 27 feb 20197 nov 2020 Az elmúlt évtizedben a monitorok előtt eltöltött idő rohamosan megnövekedett a felnőtt lakosság körében, sőt mára a gyerekek is szinte rutinszerűen használják nap mint nap a tableteket és az okostelefonokat.…
életmód… Kötekedés helyett kötögess! 19 feb 20192 dec 2020 Kezdj kötni, és a körülötted lévők is boldogabbak lesznek! A kötés hasznosságáról az utóbbi években sok cikk jelent meg, főleg mióta kiderült, egyre több világsztár és celeb is rendszeresen kötőtűt…
életmód… Valentin-nap? Bálint-nap? A szerelmesek vagy a barátok napja? 13 feb 201910 feb 2021 Ahány ország, annyi szokás: a világ különböző tájain másképp, sőt más-más néven ünneplik február 14-ét. Az elmúlt évtizedekben világszerte kialakult valamilyen elfogadott szokásrendszer ezzel a nappal kapcsolatosan. Így van ez…
életmód… Ünnepeld meg te is a halleves napját! 12 feb 2019 Idén február 12-én ünneplik a finnek a halleves napját. A finn Pro Kala Egyesület által életre hívott nemzeti halleves napot mindig február második keddjén tartják, és tavaly volt az első alkalom, amikor meghirdették.…