A Spotify homokviharba került

Darude Sandstorm című száma a leghallgatottabb finn zenei produkció a Spotify-on.

A zene jó ideje felköltözött a Spotify-ra, ez történt Darude Sandstorm című dalával is. Sőt 2020. november elejére a dalt már 200 milliószor hallgatták meg. Így a Sandstorm jelenleg a leghallgatottabb finn zeneszám a Spotify felületén.

Fotó: Darude, Facebook

Hogy miért ennyire sikeres, s miért vált szinte kultikussá Darude Sandstormja? Nem tudom. Nem értem.

Ami viszont tény: amióta a YouTube-ra felkerült a Homokvihar című Darude-produkció, a fél világot bejárta és komoly rajongói tábort gyűjtött maga köré. És nem csak a hazai közönség körében! A nézettsége egyre nő, a népszerűsége az idő múlásával sem csökken, épp ellenkezőleg.

A Sandstorm nem mai darab: 1999-ben került a nyilvánosság elé, 2009-ben pedig a YouTube-karrierje is elindult.


Ha még nem ismered, egy korábbi maFINN blogbejegyzésben olvashatsz Darudéról, azaz Ville Virtanenről,  aki a trance és techno műfaj nemzetközileg elismert képviselője, DJ és producer.


Ville Virtanen ma is tevékeny, mondhatni proaktív alkotó, aki igyekszik közösségi oldalain is folyamatosan jelen lenni, hírt adni magáról. De a finn Darude-rajongók is gondoskodnak arról, hogy újra és újra halljunk kedvencükről.

A világjárvány első hullámában tavasszal például az úgynevezett erkélydarudék révén került a finn DJ a figyelem fókuszába és az újságok címlapjára (Darude slágerére táncolnak a szülésznők egész Finnországban).

Ma már a közbeszéd és a finn nyelvkészlet szerves része a SANDSTORM szó (ráadásul ebben a változatban, azaz angolul). Példaképp és bizonyítékul szolgáljon egy másik közkedvelt finn Instagram-bejegyzése, méghozzá Kimi Räikkönené.

A Jégembernek titulált F1-pilóta egy alkalommal a homokos parton időzött feleségével és gyermekeivel. A közösségi médiában jártas és a marketingben is vérprofi Räikkönen házaspár a strandon készített, majd az Instán kiposztolt családi fotójukhoz mindössze ennyit írt: Sandstorm. És ez elég is volt ahhoz (a divatos és általam csöppet sem kedvelt szóval élve), hogy felrobbanjon a net, és egy csapásra címlapsztori legyen egy ártalmatlannak tűnő Instagram-bejegyzésből.

Mert a SANDSTORM, bármennyire is angol szónak tűnik, nagyon is finn és nemzeti!!!

Egy biztos, fogunk még hallani Ville/Darudéról… Most azonban egy időre búcsúzzunk el tőle azzal a gondolattal, amit egy fotó kíséretében a hálaadás napja alkalmából november 26-án osztott meg követőivel:

,,Még ha egy világjárvány közepén is vagyunk, időt fogok ma szánni arra, hogy gondoljak azokra a személyekre, akiket szeretek, és azokra a dolgokra, amikért hálás vagyok. Bárhol is legyél most a mi nagyszerű kék bolygónkon, remélem, te is ezt fogod tenni.

A képen Ville és gyermekei, valamint a család kedvenc ebe (Fotó: Darude, Facebook)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s