Hivatalosan is egyenértékű az apák és az anyák napja Finnországban

2019. március 14-én megszületett a döntés arról, hogy Finnországban az idei évtől már az anyák napjával azonos mértékben elismert, úgynevezett hivatalos zászlós nap legyen az apák napja. November 10-én vasárnap az apák napja tiszteletére reggeltől napnyugtáig lobogni fog a finn nemzeti zászló a középületeken is. 

Az erről szóló törvénymódosítás még az előző kormány idején született. Kai Mykkänen, volt finn belügyminiszter a témáról nyilatkozva azt hangsúlyozta: végre az anyaság és az apaság azonos helyre kerül ezzel a lépéssel, hiszen a szülői lét mindkét formája egyenlő — örömökben és felelősségben egyaránt.

 

 

Az anyák napja 1947 óta hivatalos zászlós ünnepnap, míg az apák napja 1987 -től került be a finn naptárakba, az úgynevezett hagyományos zászlós napok közé, melyek ünneplésekor (bár nem törvényi előírásként, mint a hivatalos zászlós napok esetében) szintén lobog a finn nemzeti zászló.

Az apák (és nagyapák) napját nemcsak Finnországban ünneplik novemberben, pontosabban november második vasárnapján, hanem Svédországban, Norvégiában, Izlandon és Észtországban is.

 

Fotó: freestocks-photos, Pixabay

 

A megemlékezés, az ajándékozás hasonló, mint anyák napján, bár még nem nevezhető annyira általánosnak az ünneplés, és még nem annyira kiforrott az apák napi hagyomány, mint az édesanyák köszöntése.

Az apák napja alkalmából országszerte érdekes programok, koncertek, kézműves foglalkozások is várják az ünnepelni vágyó családokat.

 

Források: Iltalehti, Helsingin Sanomat

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s