A képeslapok még néhány évtizede is nélkülözhetetlen kellékei voltak az ünnepi köszöntésnek Magyarországon. Ma már egyre kevesebben döntenek úgy, hogy képeslapot küldenek a szeretteiknek egy-egy jeles nap alkalmából. Finnországban, úgy tűnik, ehhez a hagyományhoz még mindig sokan ragaszkodnak…
Finnországban a képeslapok küldésének tradíciója erősen tartja magát. 2020-ban a Finn Posta kimutatása szerint növekedett azoknak a száma (a korábbi esztendő adataihoz képest), akik a hagyományos papíralapú köszöntési-üdvözlési formákat választották. Valószínűleg a világjárvány is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire népszerű a képes levelezőlapok iránti kereslet.
A húsvéti időszakban is sokan döntenek úgy, hogy képeslapot vásárolnak vagy készítenek, és azzal kedveskednek ismerőseiknek. A húsvét a harmadik legnagyobb képeslapküldő időszak Finnországban. A legelső a képzeletbeli dobogón a karácsony, a második legnagyobb képeslapforgalmat jelentő ünnepnap pedig a barátok (a barátság) napja, amit mi Valentin- vagy Bálint-napként tartunk számon.

A Finn Posta tavaly egy közvélemény-kutatás segítségével mérte fel a lakosság képeslapküldési szokásait. A kutatásból többek között az derült ki, hogy a finnek 80%-a karácsonyi képeslapot szándékozik írni a rokonainak, barátainak, családtagjainak és egyéb ismerőseinek. A megkérdezettek legfőbb indokként az örömszerzés fontosságát nevezték meg, amiért rendszeresen és kitartóan ezt az üdvözlési formát választják.
Többen hangsúlyozták a közvélemény-kutatásban résztvevők közül, hogy tudatosan is szeretnék ezt a szép hagyományt megőrizni, mivel a kézzel fogható, megtapintható, személyes jellegű, saját kézzel írt, színes és esztétikus képeslapok olyan élményt jelentenek a küldőnek és a címzettnek egyaránt, amely semmi mással nem pótolható.

A Finn Posta minden évben igyekszik ennek a kivételes érdeklődésnek megfelelően új képeslapokkal, borítékokkal, levélpapírokkal és hozzájuk illő bélyegekkel előrukkolni. Hazai képző- és iparművészek kapnak lehetőséget ezeknek az új sorozatoknak az elkészítésére.

A Finn Posta felhívásokkal jelzi mindig előre, meddig kell feladni a képeslapokat, hogy azok az adott ünnepre időben megérkezzenek. Az idei húsvétkor ez a határidó március 26. volt.

Az eredményes marketingnek is köszönhetően sikerül a legfrissebb termékek iránt folyamatosan felkelteni az érdeklődést, hiszen természetesen nem csak a posta az egyetlen lelőhely a legszebbnek vélt képeslapok beszerzésére, számos más forrás is rendelkezésére áll mindazoknak, akik üdvözlőlapokat szeretnének vásárolni.
(Források: 1. posti.fi 2. posti.fi )
Ezek a korábbi maFINN-írások a húsvéttal kapcsolatosak:
Készülj a húsvétra, idén sem marad el!
Ne aggódj, még van időd: íme egy egyszerű húsvéti dekoráció
A finn bélyegekről és képeslapokról szóló blogbejegyzések:
Az övé lett a legszebb, de csak utólag értesült róla
Valentin-nap? Bálint-nap? A szerelmesek vagy a barátok napja?
1 Comment