A Malackacsa szobor nem akármilyen látványosság! Mert ő bizony annyira csúnya, hogy az már szép. A finnországi Turku szimbóluma immár 20 éve hökkenti meg az embereket. És ha egy szobor ennyire felkavaró látvány, akkor 20 év épp elegendő ahhoz, hogy mind többen megszeressék.
A Malackacsa szobrot 1999-ben állították fel Turkuban. A finn művész, aki megálmodta és elkészítette: Alvar Gullichsen. A szobor anyaga acél, üvegszál és szilikonalapú szintetikus anyag. A méretei is impozánsak: a figura 7,5 m hosszú, 4,35 m széles, a magassága pedig 5 méter.

A mű tulajdonképpen egy gumikacsa és egy marcipán malac keresztezése. A szobor puszta létével kritizálni kívánja korunk géntechnológiáját, ugyanakkor tisztelegni is szeretne Turku városának avantgárd hagyományai előtt, valamint megkérdőjelezi a populáris és a magaskultúra közötti látszólagos ellentétet.

Úgy mesélik, hogy a Malackacsa úszva érkezett meg Turkuba az Aura folyón (Aurajoki). Valóságos népünnepély kerekedett, amikor „kikötött” a parton. Az egyetemi kampusz területén, a Caribia fürdőhotel előtt 1999. május elsején avatták fel a szobrot, amely évek óta megmosolyogtatja, meghökkenti és véleményalkotásra készteti a helyieket és a turistákat egyaránt.

Az elhíresült szállóige szerint mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk. Hogy a turkui Malackacsa mit gondol erről a kijelentésről, nem tudom, de az tény, hogy a különös állat 2013-ban a világ legcsúnyább szobrai, majd egy évvel később (2014-ben) a világ legzavaróbb látványosságai közé is bekerült.
Mindez a helyieket nem zavarja, ők vidáman ünnepelték az immár húszéves Malackacsa születésnapját. És ha már szülinapos lett a különös szépség, akkor ajándék is jár neki! Turku városa bizony megadta a módját az ünneplésnek: Malackacsa születésnapi ajándékul három kis malackacsa gyermeket kapott, amelyeket a kikötőben és a reptéren helyeztek el (képek: ITT).
A kis Malackacsák sem éppen bébiméretűek: körülbelül 20 kg a tömegük és egy méter magasak. Az üvegszálból készült szobrok mamájuk kicsinyített másai.
A Malackacsa kapott egy még nagyobb ajándékot is „szülővárosától”: a város saját állata és hivatalos szimbóluma lett. Ezentúl a Turkut hirdető felületeken, a reklámanyagokban biztosan ott fog szerepelni ez a kedves, fura hibrid lény, sőt már kapható többek között táska, ékszer, póló és jelvény is.
Ha ez nem lenne elég, mi sem természetesebb, hogy a Malackacsának saját honlapja van, ahol meg lehet vásárolni az összes őt ábrázoló terméket. Így akár mindennap velünk lehet.
Karácsony környékén — hagyományosan — Mikulás sapkát kap Malackacsa (vagy Kacsmalac, finnül: Posankka)
Május elsején pedig általában így néz ki
A Malackacsa alkotója, Alvar Gullichsen (képzőművész és zenész) 1961-ben született, mindmáig aktív, sokoldalú művész.
A honlapja ITT található.
Forrás: Turku.fi 1.; Turku.fi 2.
Kiemelt kép: Posankka. RobH, Forsquare