Minden évben február első vasárnapján Finnországban arra buzdítanak mindenkit a szakemberek és a könyvkedvelő laikusok, hogy bármennyire is elfoglaltak vagyunk, legyen helye az életünkben az olvasásnak. Élvezzük azt a semmihez sem fogható nyugalmat és belefeledkezést, amit csak a könyvek tudnak nekünk megadni! Idén február 7-ére esett az olvasás nyugalmának napja Finnországban.

A finn lukurauhan päivä, azaz az olvasás békéjének, nyugalmának napja magyarul inkább csak körülírással meghatározható kifejezés, míg a finn nyelvben egy összetett szó fejezi ki, mit is adhat nekünk egy olyan nap, amit szánt szándékkal a könyveknek szentelünk.
A Finn Könyvalapítvány minden évben meghirdeti ezt a napot remélve, hogy egyre többen igyekeznek időt hagyni/szorítani az életükben az olvasásnak.
Azoknak is szól ez az üzenet, akik régebben szívesen olvastak, de újabban kikopott ez a szokás a hétköznapjaikból, illetve azoknak is, akik még soha nem tapasztalták meg, milyen érzés az olvasás nyújtotta öröm és béke.
Hiszek abban, hogy az olvasás öröme mindenkié, mert MINDENKIRE VÁR EGY KÖNYV, AMELLYEL MEGSZERETI AZ OLVASÁST. CSAK KERESNI KELL.
A Finn Könyalapítvány felhívása szerint az olvasás történhet bármilyen helyszínen, olvashatunk némán vagy hangosan, egyedül vagy közösségben, sőt akár hangoskönyvek társaságában is tölthetjük az időt.
Nagyszerű program lehet az is, ha felolvasunk másoknak, vagy ha nekünk olvas fel valaki egy könyvből. Kortól, nemtől függetlenül. Családban vagy családon kívül.
A négylábú kedvenceinket is bevonhatjuk az olvasásba. Vegyünk példát Sylviről, a könyvtári kutyáról!
Az olvasás nyugalmának napján tehát sok minden megengedett, két dolgot azonban TILOS tennünk:
Tilos megzavarnunk mások nyugalmát olvasás közben.
Szigorúan tilos megzavarnunk önmagunkat másféle tevékenységekkel, ha végre sikerült egy könyvvel nyugalomba vonulnunk.

Ezek a maFINN-írások is az olvasással kapcsolatosak:
A könyvtári kutyáknak még a legbátortalanabbak is örömmel olvasnak
A hangoskönyv megnyugtat, a közös meseolvasás ötcsillagos együttlét
Éjszakai fotók leplezik le a könyvtárban életre kelt plüssöket