Egy kutatás szerint az egyik legegészségesebb szabadidős tevékenység a kórusban éneklés. Nézzük, mi az a hat ok, ami miatt mindenkinek minél hamarabb csatlakoznia kellene egy kórushoz, ha eddig még nem tette!
A Kodin Kuvalehti számolt be egy finn kutatásról, amely arra az eredményre jutott, keresve sem találhatnánk magunknak jobb hobbit, mint a kórusban éneklés, ugyanis az átlagnál egészségesebbek azok, akik ezt a kellemes és hasznos tevékenységet gyakorolják. Jukka Louhivuori, a Jyväskylä-i Egyetem kutatója, a zeneoktatás emeritus professzora a kutatás részeként sok-sok kórustaggal készített interjút.
A kutatási eredmények alapján hat pontba sorolva fogalmazta meg, miért lenne érdemes csatlakoznunk egy kórushoz, ha eddig még nem tettük.
A kórusban új emberekkel ismerkedhetünk meg. A kórusokban kialakul egy közösségi szellem, és ez sok öröm forrása tud lenni. A kórusban megtalálhatjuk akár életünk párját is, sőt nehéz helyzetekben a kórustagok igazi kincsekké válhatnak az életünkben. Az idősebb interjúalanyok közül többen is azt állították, hogy a kórusba járás minden egyéb emberi kapcsolatuknál előrébb való.
Fontosnak érezhetjük magunkat. Ha kihagyunk egy alkalmat, hiányolni fogják a hangunkat a kórusban. A kórus egy kicsit olyan, mint egy világbajnoki jégkorongcsapat, ahol minden csapattagra szükség van. Sokan megtapasztalták már, hogy nagyszerű dolog egy nagyobb közösség tagjának lenni, még akkor is, ha csak egy kicsi, és nem is feltétlenül kiemelkedő részei vagyunk az egésznek.
Jó hatással van az agyműködésünkre. Az együtt éneklés több szempontból is igénybe veszi az agyműködésünket. Hallgatnunk kell a mellettünk állókat, követnünk kell a kórusvezetőt, olvasnunk a kottát, és meg kell tanulnunk kívülről a darabokat. Ahhoz, hogy a memóriaproblémákat elkerüljük, fontos, hogy épp ilyen sokoldalúan használjuk az agyunkat.
Átélhetjük a tanulás örömét, és sikerélményekhez juthatunk. Egy jól sikerült koncert csodálatos tapasztalat és erőteljes élmény. Jutalomként éljük meg, ha a produkció jól sikerül, és egy hangot mi is hozzátehettünk az éneklő csoport összhangjához. Ugyanakkor zenei élményekhez is jutunk.
A zene segít, hogy kifejezzük az érzéseinket. Amikor együtt éneklünk egy szép művet, az hatással van ránk. Az erőteljes pozitív érzések átélése hatással van az egészségünkre is. Sok más nagyszerű tevékenység is van, de a kórusban nagyon erőteljes és sokféle emóciót tudunk megtapasztalni.
Az éneklés kedélyjavító és stresszcsökkentő. A kutatások bebizonyították, hogy a kórusban éneklés előnyös hatást gyakorol a hormonrendszerünk működésére. A stresszvédő hormonok száma megnő, a stresszhormonok száma csökkenni kezd. Egy kiterjedt kutatás szerint a kórusban éneklők az átlaghoz képest egészségesebbek. Bár az eredményt még nem tudjuk teljesen megmagyarázni, de az egyik magyarázat talán a légzésben rejlik. A kórusban koncentrálnunk kell a légzésünk irányítására, és mélyebben lélegzünk, ami fokozza az oxigénbevitelt, ettől pedig jobb lesz a közérzetünk.
Azt Jukka Louhivuori professzor is elismeri, a kórusban éneklés nem csak móka és mulatság. Van, hogy a kórustagok nem tudnak jól kijönni egymással, vagy nem tetszik nekik a repertoár. Néha nemcsak a dalokat, hanem a türelmet is gyakorolnunk kell a kórusunkban. Aki mindezek ellenére is kitartó, és nem hagyja ott a társaságot az esetleges kellemetlenségek miatt, hosszú távon megtapasztalhatja, hogy több az előny, mint a hátrány.
,,A kórus olyan, mint egy nagy család” – vallja Jukka Louhivuori. Még egy jól működő csapatban is, amíg egy-egy szép művet közösen megtanulunk, időnként szükségünk lehet az önuralmunk fejlesztésére.
És most jöjjön a végső érv, ha valaki még ezek után sem hiszi el, hogy lehet helye neki is egy kórusban!
Igen, a finn professzor szerint a rossz énekhang, illetve az énekhangunk külső személyek számára szinte teljesen élvezhetetlen volta se tántorítson el senkit az énekléstől, mert kár lenne kimaradni emiatt az apró hiányosság miatt a sok-sok előnyéből.

Finnországban több városban is működnek olyan kórusok, ahol nem feltétel a jó hang vagy a kottaolvasás. Ha esetleg ez a lehetőség számunkra nem adott, akkor legalább az otthonunkban énekeljünk rendszeresen, mert ahogy Jukka Louhivuori professzor fogalmaz, az éneklés közbeni légzés és az oxigéntermelés okozta előnyöket mi is megtapasztalhatjuk a négy fal között dalolva.
Énekeljünk akár kórusban, családban, baráti körben vagy egyedül, daloljunk énektudással vagy anélkül, a jókedv így is, úgy is garantált!