Az áfonyás tej ihlette a 2020-as finn babadobozt

Április 24-én hozták nyilvánosságra a 2020-as babakelengye tartalmát. A várakozás jóleső  izgalma és a babadoboz iránti kiváncsiság 83 év után sem hagy alább Finnországban.

A babakelengyék iránti láz elől szinte egyetlen várandós anyuka sem menekülhet. Még azok is előbb vagy utóbb elérzékenyülnek az aprócska bébiruhák láttán, akik korábban kissé furcsállóan nézték a babaholmiktól transzba eső nőtársaikat.

Abban aztán persze vannak különbségek, hogy ki mennyi energiát, időt fektet a legelső kisruhák kiválasztásába, honnan és mennyiért szerzi be, és mi mindent csinál(na) másképp a következő gyermeke érkezésekor.

Nem véletlenül van tele az internet azoknak a gyerekholmiknak, illetve csecsemőknek vásárolt különféle termékeknek a listájával, amelyekre garantáltan semmi szükség, de erre (természetesen) a többség csak utólag jön rá.

A finn családoknak komoly segítséget jelent az a babadoboz vagy anyasági csomag, amelyet társadalombiztosítási juttatásként mindannyian megkaphatnak, ha gyermekük születik.

A nemzetközi elismerést kiváltó ötlet nem újkeletű, már 1938-ban létezett hasonló támogatás, kezdetben elsősorban a rászoruló családok védelme érdekében. Történelmének kezdetén a babakelengye bizony nem egyszer életet mentett, hozzájárult a csecsemőhalandóság csökkenéséhez.

A  praktikus és szép doboz, amelyben például pelenka, body, többféle babápolási termék, könyv, alvósjáték, téli kezeslábas, hálózsák található, akár ágyként is használható az újszülöttek számára.

A csomag összetétele, a dizájn évente változik. A minőség és a forma minden évben irigylésre méltóan nagyszerű. Így aztán érthető, hogy az anyák többsége a dobozt választja, nem pedig a helyette igényelhető 170 eurós juttatást.

Fotó: Kela.fi

A finn babadoboz ékes bizonyítéka annak is, hogy van élet a kéken és a rózsaszínen túl, mert lássunk csodát, évről évre sikerül úgy összeállítaniuk a csomagot, hogy a textilek kisfiúk és kislányok számára egyaránt ideálisak, ráaadásul csak a legelvetemültebbek tudnának belekötni a letisztult dizájnba, az egyszerű, de kicsit sem unalmas vagy uniformizált formákba és színekbe.

Fotó: Kela.fi

A KELA (a finn társadalombiztosítási és nyugdíjfolyósítási intézet) április 24-én hozta nyilvánosságra a 2020-as doboz tartalmát.

Fotó: Kela.fi

Az új doboz az Áfonyás tej nevet kapta. Finnországban, ahol nagyon sok és finom áfonya terem, a gyerekek (és felnőttek) gyakran úgy eszik az áfonyát, hogy tejet öntenek rá, és általában meg is édesítik. Az áfonyás tej szó tehát szinte mindenkiben elindít egy kellemes, nosztalgikus érzést.

Kuva StockSnap Pixabay

A babadoboz megtervezését mindig hozzáértőkre bízzák. Az idén Ilona Partanen, fiatal tervezőgrafikus kapta meg azt a megtisztelő lehetőséget egy – a Kela által szervezett – versenyen, hogy az anyasági csomag dobozát megtervezze, aki saját bevallása szerint saját gyermekkorából, a nyárból és a természetből merített inspirációt.

A dobozt díszítő képek motívumait Ilona Partanen honlapján lehet alaposabban is megcsodálni.

A 2020-as csomagban 56 db holmi van. Az új dizájnos ruhácskákat azok a babák és mamák fogják megkapni, akiknek az előző éviből már nem jut. Ez az előzetes becslések szerint nagyjából májusra tehető.

Fotó: Kela

Az örökbefogadott gyermekek szülei is igényelhetik a dobozt. Azok a családok pedig, akiknek ikreik születnek, kiemelt kelengyetámogatást kapnak: két gyerek után 3 doboz, három gyerek után 6 babadoboz jár és így tovább.

Fotó: Kela.fi

Akinek van kedve, ITT végigmustrálhatja akár egyesével is a babaholmikat.

Ezzel a videóval pedig egy kicsit mi is átélhetjük, milyen lehet kidobozolni az Áfonyás tej fantázianévre hallgató csodacsomagot.

Forrás: YLE, Kela

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s