Kanapékaranténban koronára várva

Néhány héttel ezelőtt sokan még gondtalanul tréfálkoztak a szó hallatán: koronavírus.

A vicc segít(ett) távol tartani a láthatatlan ellenséget. S úgy tűnt, van is még bőven távolság közte és köztünk.

Bagatelizáltunk és hitetlenkedtünk. Mára azonban lassan mindenkinek az arcára fagy a mosoly, ha a COVID-19 kifejezést meghallja. 

Ülünk a kanapén és várjuk, hogy jöjjön a vész.

Egyre súlyosbodik a helyzet, már egészségügyi dolgozókat toboroznak, már nem mozoghatunk szabadon, minden bezár, s reggeltől estig azt sulykolják, jobb, ha el sem hagyjuk az otthonunkat. 

Kanapékarantén. Határozatlan idejű.

Lehet családi vagy magánzárka jellegű.

Lehet vidám, lakájos, liszttel és konzervekkel teli, gyerekzsivajtól hangos, szokatlanul csendes, fertőtlenítő szagú, aggodalmaskodó, pánikoló – maszkkal vagy maszk nélkül… Ahány ház, annyi szokás.

Van, aki csügged, és van, akinek felpezsdül a vére a szokatlan szituációkban. Van, aki csődbe megy, s van, aki ilyenkor is megérzi a biznisz szagát.

A hiperaktív és a szervezettségből jeles zárkatársaink már a sokadik színes, százoszlopos táblázatot készítik a közösségi médiában arról, hogyan osszuk be, mivel töltsük az időnket a vesztegzár alatt.

Készülnek a bakancslisták, sülnek a házikenyerek, vesztegzáras még a süti is, szaporodnak „a legvidám barakk”-hangulatú túlélőposztok. 

Igaz, a posztolók egyelőre semmit nem éltek túl, mert egyelőre nincs is mit túlélniük, így aztán jut energia a listázásra és a rendszerezésre.

Némely celeb és önkéntes sztárjelölt fullsminkben vagy az efféle vészkorszakokban még menőbb, még bevállalósabb nomakeup fotókkal szórakoztatja önmagát és az úri közönséget. Haditudósítanak és észt osztanak luxuskéglijeikből, mer’ ők most önkéntes karanténba vonultak. Vörös szőnyeg is volt. 

Elolvasom az összes hírt pro és kontra.

Hallottad?! Már a finnek is bezárták a sulikat! 

És az olaszok? Ott most mi van?

Az amerikaiak füvet, alkoholt és fegyvert vásárolnak…

A Fortnite tulajai tovább gazdagszanak.

Szerbiában a katonaságot rendelték ki…

Ne nézd folyton azt a laptopot! 

Ne szólj rám, majd én eldöntöm, mit nézek és mit nem!

Na, jó, tényleg jobb, ha nem olvasom el az összes hülyeséget. Agylágyulást okoz.

Anya, jó lett a rajzom? Ezt az oviba szeretném majd bevinni megmutatni.

Kicsit még dühöngök, vagy inkább dohogok, majd én is elkezdek listákat gyártani, meg digitális tananyagot, miközben társasozok és színezőket nyomtatok.

Ha kinézek az ablakon, azt látom, hogy ugyanúgy, vagy talán még szebben süt a nap, mint edddig.

Mintha csak egy elfuserált Truman Show szereplői lennénk, s a film mindjárt véget ér, lehull a lepel, és kiderül, hogy az egész csak egy hatalmas átverés volt, minden oké. Mi meg majd nevetünk, flegmán és felszabadultan, egymást froclizva: ugye, te sem vetted komolyan?!

 

Fotó: Peter H, Pixabay

 

Jó otthon lenni, jó együtt lenni. Családi kör 2020 márciusában. Ki-ki nyugalomban.

Anya fürdik, apa főz. Vagy a futár hozza az ételt. 

Távmunka? Nagyszerű! Mindig erre vágytam. De így még sem az igazi. Nem felhőtlen. Nem kényelmes. Nem ilyen lovat akartam. Az Operatív Törzs beköltözött a nappalinkba, míg a többi vendég nemkívánatossá vált.

Rutinosan töltöm ki és küldöm vissza a nyilatkozatot az óvodába arról, hogy a gyermekem otthoni felügyeletét vállalom. Akár április végéig is. Gyors, gyakorlott, szenvtelen mozdulatokkal írom az adatokat, ikszelek és aláírok. Ez is csak egy dokumentum a sok közül. Vagy mégsem?

Járványveszély miatt elrendelt home office egy folyton kacagó óvodás társaságában. Hiába: az Élet él és élni akar.

Mi is vegyünk lisztet? Mi az, amit muszáj bespájzolnunk? Fagyasszunk? Immunerősítés? Egy-egy beszélgetés mostanában végtelenül abszurdnak tűnik. Új mítosz, új nyelv születik. 

Nevetünk, de nem örülünk.

Eszembe jut, hogy nem jut mindenkinek kényelmes, összkomfortos vesztegzár. Vannak, akiknek sem otthonuk, sem kanapéjuk nincsen. A betegek, a fertőzésgyanúsak és a gyógyításban részt vevők nem érnek rá elmélkedni.

Nem mindenki higgadt. Elkaptam ma néhány zaklatott tekintetet. Szoronganak, mert – lévén nem pszicho- és/vagy szociopaták –, van kit és mit félteniük.

Egyre több a szabadúszó szakértő, a virológus, a vasember és a filozófus. A pandémiaügyekben járatos, nagyszájú hőseink fokozódó önbizalommal felvértezve lázasan hirdetik, hogy mit kellene, illetve mit nem kellene tenni itt és most, meg a múltban. 

Vannak, akik kertészkednek tovább, mélán és nyugodtan. 

A címlapokat, az internetet elárasztotta a láthatatlan vírus unásig ismert fotója. A szép, színes korona, amit senki sem szeretne hordani, bár nem kizárt, hogy már rég viselik, csak még ők maguk sem tudnak róla. Olyan ez, mint egy világméretű fordított, morbid,  „Meztelen a király!”-játék.

Olyan időket élünk, amikor gyerekek kis vírushordozókká, az idősek védtelen céltáblákká váltak, mi pedig (a többiek) igyekszünk ezt elfeledtetni önmagunkkal és velük. És úgy teszünk, mintha tudnánk, hogy mit miért csinálunk.

Mi most a helyzet? Meghallgattad?

Mostantól csoportos megfertőződések lesznek, a forrásukat sem fogjuk tudni. 

Az utca ma idegennek tűnik.

A vészhelyzet egyre közelebb jön, mi meg ténfergünk és toporgunk. Közelebb menjünk egymáshoz, vagy épp ellenkezőleg, jobb a tisztes távolság? 

Mint egykor a tornaórákon, újra gyakoroljuk a kartávolságot. Kicsit még esetlenül. Néha idétlenül nevetgélve, mint egy zavarában mindenen vihogó kamasz.

És mindenekelőtt, jobb híján mossuk kezeinket.

Kép: S. Hermann & F. Richter, Pixabay

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s