Hiába teltek el emberöltők, Arany Jánosnál jobban még senki sem határozta meg, hogy a humor bizony nem mindig édes, sőt sokkal inkább „halandó létünk cukrozott epéje”.
A Helsinkiben élő emberek, ha valamiért úgy döntenek, hogy kimennek az utcára, biztosan meghökkennek, amint meglátják a jól ismert műalkotást. A három kovács című szobor ugyanis új jelmezt, új kelléket és ezáltal új értelmet kapott a pandémiának köszönhetően.
Felix Nylund, képzőművész köztéri alkotása a finn főváros egyik legforgalmasabb helyén, két jelentős út (az Aleksanterinkatu és a Mannerheimintie) kereszteződésében található.
Az 1932-ben felállított realisztikus szobor három kovácst ábrázol, akik, mi mást is tehetnének, lévén jó kovácsok, ütik a vasat, amíg meleg. A bronzszobor Arttu Halonen, öntőmester műhelyéből került ki. A szobor talapzata vörös gránit.

A mű az emberi munkavégzés és az együttműködés fontosságára szeretné felhívni a figyelmünket. Mindkettő időtálló érték. Ezen a koronavírus sem változtathat. Épp ellenkezőleg.
A minap a népszerű alkotást újragondolták. A talapzatára angolul a STAY SAFE és a STAY STRONG feliratú monilók kerültek. A három kovács pedig maszkot húzott, és ezúttal erőteljes mozdulatokkal a koronavírust csépelik. Remélem, sikerrel. Én nagyon szurkolok nekik.


A Iltalehti cikkére kattintva egy videó is megtekinthető a szoborról.