A világ gyógyszerfogyasztása, a gyógyszerek és a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek száma évről évre nő. Indokolatlanul és kontrollálatlanul kapkodjuk be a nyugtatókat, altatókat és fájdalomcsillapítókat. A reklámok azt sugallják, elég egy tabletta és máris minden gond, fájdalom elszáll, hisz nincs idő a fájdalomra, sőt a fájdalomcsillapítás sebessége sem lehet soha elég gyors. Csak mosolyogj.
Manapság ritkaságszámba megy, ha valaki a fájdalmat (legyen szó akár egy kisebb átmeneti fejfájásról) nem csillapítja azonnal gyógyszerrel, hanem elfogadja, elviseli, esetleg természetesnek tekinti azt. A vény nélkül kapható szerek és az internet adta információk révén pedig mindannyian szakavatott orvosokká, de ,,minimum” gyógyszerészekké válhatunk néhány perces ide-oda kattintgatással. S valljuk be, ember legyen a talpán, aki még soha nem esett bele az öndiagnózis és az öngyógyítás csapdájába.
Így aztán talán nem is lehet csodálkozni azon, ami Finnországban történt 2012 őszén. Az egész sztori úgy kezdődött, hogy egy fiatal lány, Lisa Erdman az USA-ból Finnországba repült tanulni. A Helsinkiben található (művészeti, üzleti és technológiai képzést nyújtó) Aalto Egyetem doktori iskoláját végző hallgató kitalált egy művészeti kísérletet. Ebben mind ez idáig nincs semmi különös. Ám ami ezután történt, meglepte Lisa Erdmant is.
A Finnexia-projekt névre keresztelt kísérlethez a doktorandusz elkészített egy valódi gyógyszernek tűnő álterméket, amelyet Finnexiának nevezett el. Ehhez hozzárendelt egy komplex marketinghátteret (profi képek, videók, honlap, reklámanyagok), és 2012 őszén társaival a helsinki pályaudvaron reklámozni kezdte a szert a külföldieknek, miközben rögtönzött piackutatást végzett, kérdőíveket töltetett ki az érdeklődőkkel, kuponokat osztogatott, és persze a Finnexia gyógyszerhez is hozzájuthattak a komolyan érdeklődők. A gyógyszer – a reklámkampány ígérete szerint – olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek megkönnyítik a nyelvtanulást, ráadásul speciálisan a finnugor nyelvek esetében. A gyógyszer iránt lelkesedő külföldiekben nem merült fel kétely a szer valódiságával és hatásosságával kapcsolatban.
Lisa Erdman (saját elmondása szerint) kettős céllal fogott bele a művészeti kísérletébe:
1. Mivel ő is finnül tanult, igyekezett kapcsolatba kerülni más finnül tanuló emberekkel, vagyis ehhez próbált (a művészet eszközeivel) olyan helyzetet teremteni, amelyben valódi párbeszéd jön létre a finn nyelvet tanuló külföldiek között. Az élethű gyógyszer reklámozása tehát pusztán művészi eszköz a kommunikáció elindítására és az érdeklődés felkeltésére. Az utcai marketing pedig egyfajta művészi performansz volt.
2. A projekt másik célja az volt, hogy a szatíra eszközeivel kritizálja az emberek könnyelműségét a gyógyszerhasználat terén. Ez a második cél azonban a várthoz képest sokkal jobban megvalósult: a pályaudvari háromnapos kampány során a megszólítottak többsége fenntartás nélkül elhitte, hogy a gyógyszer valódi, sőt hatásos (pozitív eredményekről számoltak be a szerhasználók).
Mi a konklúzió a Finnex-kísérletben?
A projekt egyik végkövetkeztetése, hogy az emberek bizalma félelmetesen nagy a gyógyszerek és a gyógyszeripar iránt.
A másik (nem újszerű) végkövetkeztetés, hogy megfelelő marketinggel szinte bármi eladható.
Hogy ez a 2012-ben történt művészeti kísérlet miért került most ismét a címlapra? A kiváltó ok, hogy idén tavasszal könyv formájában is olvasható lesz Lisa Erdman Finnexia-projektje, a kísérlet pedig jó táptalaj etikai kérdések megvitatására. A művészeti témákban végzett kutatások és kísérletek terén még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. Vita tárgya lehet, hogy hol ér véget a művészi szabadság és mikor válik a művészeti kutatás emberkísérletté.
Vesa Marttinen, a sztorit újra a nyilvánosság elé táró újságíró két szakértőt kérdezett meg az ügyben: egy pszichológust és egy egyetemi tanárt.
Markku Ojanen, pszichológus, emeritus professzor szerint a gyógyszerekbe vetett hitünk érthető és teljesen emberi, hiszen szeretnénk gyors és könnyű eredményeket elérni, még jobb, ha nekünk ehhez semmit sem kell tennünk. Ha ráaadásul tudományos háttérrel megtámogatott termékeket kínálnak nekünk, erőteljes retorikával reklámozva, akkor szinte bárki elcsábul. Ojanen úgy véli, hogy a Finnexia-kísérlet egy nem etikus emberkísérlet, amelyben a művészi szabadságra hivatkozva rávettek embereket arra, hogy olyasvalamiben higgyenek, ami hazugság.
A művészeti performanszban résztvevők javarészt utólag sem tudták meg, hogy pusztán kísérleti alanyok volt, sőt a reklámanyagok egy része ma is megtalálható az interneten: a Finnexia gyógyszer angol nyelvű honlapján semmi nem utal arra, hogy ez egy művészeti projekt kamuterméke.
Tuija Kokkkonen, professzor, aki művészeti kutatásokkal foglalkozik a Művészeti Egyetem Színházművészeti Főiskoláján, szintén csak másodkézből ismeri a kutatás anyagát, ezért igyekezett óvatosan fogalmazni. Ő azt hangsúlyozta, hogy az emberi jogokat semmilyen területen nem lehet figyelmen kívül hagyni, a művészet társadalomkritikai szerepe nem csökken ezáltal. Tuija Kokkonen arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészeti kutatás viszonylag új kutatási terület. Ma már van Finnországban egy ún. Kutatásetikai Tanácsadó Testület, amelynek épp az az egyik feladata, hogy előrejelezze, ha etikátlan, jogsértő következményekkel járhat egy projekt nemcsak a természettudományos, hanem akár a művészeti kutatások terén is.
A Finnexia-ügynek létezik egy harmadik végkövetkeztetése is (ez a saját, empirikus alapokon nyugvó, immár tudományosan is alátámasztott megállapításom): a finn nyelv tanulása időnként olyan komoly feladat elé állítja az arra vetemedőket, hogy ez akár a józan ész átmeneti elvesztésével is járhat. Ilyenkor már csak egy tabletta segíthet.
Forrás: yle.fi
maFINN 