December 6-án a Mikulás a finn függetlenség napját ünnepli

December 6-án mi, magyarok a Mikulást várjuk. A Mikulás igyekszik is mindenhová eljutni. A rénszarvasok és a szorgos manók segítségével szétosztja az ajándékokat.

A legtöbb helyre már december 5-én éjjel vagy december 6-án hajnalban odaér, nagy meglepetést okozva a reggel ébredő apróságoknak és a csodára nyitott nagyoknak.

A finn Joulupukki azonban a saját hazájában december 6-án nem ajándékoz, sőt egy kicsit háttérbe vonul, mert Finnországban ezen a napon egy fontos nemzeti ünnep válik főszereplővé: a függetlenség napja. Immár 103 éve, azaz 1917. december 6-án kiáltották ki Finnország függetlenségét.

December 6-án este, régi hagyományként, a köztársasági elnök fogadja a meghívottakat az elnöki palotában egy ünnepélyes fogadáson. A meghívott vendégek listáján találunk időseket és fiatalokat, politikusokat, diplomatákat, tudósokat, művészeket és más ismert vagy kevésbé ismert személyeket az élet legkülönbözőbb területeiről.

Az eseményről minden médium beszámol, a köztévé pedig élőben közvetít a helyszínről. A Mikulás is nézi a fogadást minden évben kényelmes foteljében ücsörögve, hiszen addigra már az összes magyar gyereknek elvitte az ajándékokat.

2020-ban a világjárvány miatt az elnöki fogadás elmaradt. Az emlékezés más keretek között, a megszokottól eltérően zajlott, jóval egyszerűbben és csendesebben. Virtuális programok segítették az otthoni ünneplést.

A képen a finn köztársasági elnök, Sauli Niinistö a Mikulással beszélget. A fotó 2017-ben készült. (Forrás: LEHTIKUVA / Vesa Moilanen)

2022-ben az Elnöki Fogadásra a szokásosnál kevesebb vendég hivatalos, nagyjából harmadannyi, mint korábban.

A fogadást megelőzően kiadott hivatalos közleményében Sauli Niinistö köztársasági elnök a december 6-i ünnepnappal kapcsolatosan azt hangsúlyozta: ,,Finnország stabil ország a mai instabil világban. Mindig úgy küzdöttük le a kihívásokkal teli időket, hogy bíztunk magunkban és segítettük egymást. Idén azokra szeretnénk emlékezni, akik a finn társadalom javáért dolgoztak, és saját tetteikkel hozzájárultak ahhoz, hogy Finnország erős legyen.”

December 6-án gyakran csendül fel országszerte a finn zeneszerző, Jean Sibelius Finlandiája (1899).

E blogbejegyzés végén található videóban is a Finlandia szólal majd meg kétféle feldolgozásban. A zenét a Helsinki Filharmonikusok szolgáltatják, vezényel: Leif Segerstam. Az 1882-ben létrehozott Helsinki Filharmonikus Zenekar önmagát Sibelius zenekaraként definiálja.

A videó második felében a PK, azaz a Politechnikák Kórusa énekel. Az 1900-ban alapított kórus Finnország egyik legjelentősebb férfikórusa. A PK jelenlegi vezetője egy hölgy: Saara Aittakumpu.

A PK egyik hivatalos fotója (Kép: Mikko Reinikainen, Polyteknikkojenkuoro.fi)

Sibelius Finlandiája nagyon népszerű volt, ezért a zenekarra írt kompozíció mellett egyre nagyobb igény mutatkozott egy énekelt változatra is. Maga Sibelius ugyan eredetileg ilyet nem tervezett, de végül 1939-ben közkívánatra készített egy kórusművet is.

Sibelius Finlandiájához először Wäinö Sola, operaénekes (1937-ben) írt szöveget, majd 1939-ben egy finn költő, V. A. Koskenniemi is alkotott egy új dalszöveget, ez a mindmáig énekelt változat.

Jöjjön az ígért Finlandia-videó:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s