Finnországban már huszadik éve szólal meg az ún. Karácsonyi Rádió (Jouluradio), amely sok meglepetéssel és folyamatos adással (zeneszámokkal, videókkal és podcastokkal) várja a hallgatókat.
A 20 éves Karácsonyi Rádió már 10 éve ,,hozsannázik”
A csak szezonálisan élvezhető Jouluradio nagy dobása 2012 óta minden évben advent első vasárnapján pontban éjfélkor: a jól ismert finn templomi ének felcsendülése Dávid Fiáról.

Mitől olyan különleges ez a dal? Épp attól, hogy a régi és az új, a hagyomány és a jelen pillanat megélése egyesül a létrejövő produkciókban. Advent első vasárnapjára ugyanis mindig elkészül egy új Hozsánna-feldolgozás, s mi minden alkalommal meggyőződhetünk arról, hogy bárki legyen is az előadó, bármilyen legyen is a feldolgozás stílusa, a hozsánnavariációk száma és az alkotói kreativitás végtelen, a dal pedig megunhatatlan, sőt egyre inkább szívünkhöz nő.
A Hozsánna című dal egy hagyományos finn egyházi ének, amelyet advent első vasárnapján szokás énekelni a templomokban. A Jézust dicsőítő, Jézus születését ünneplő Hozsánna 1986 óta a Finn Evangélikus Lutheránus Egyház és a Svéd Egyház énekeskönyvében egyaránt megtalálható.
Régi és új Hozsánna-feldolgozások
Az aktuális adventi produkciót mindig más előadó szólaltatja meg. Ahány rendezés, annyi koncepció, de az életérzés közös. Szerepelt már az előadók között középiskolai kórus, több ismert énekes vagy népszerű zenekar is. A maFINN blogon több írás született ezekről a feldolgozásokról és a Karácsonyi Rádióról.

Magány, emlékezés, segélykiáltás, kétségbeesés, fájdalom, remény és csoda… ez mind-mind benne van abban a néhány perces 2015-ös produkcióban, amely egy szép csapatmunka eredménye. A résztvevők: a Sointi Jazz Orchestra zenészei és Jukka Perko szaxofonművész.


A dal és a hozzákészült kisfilm gyakran reagál aktuális társadalmi-közéleti eseményekre. Így volt ez a Vantaa településen található középiskola (Vaskivuoren Lukio) tanulói (és persze tanárai) által készített kórusvideóban is, amely a koronavírusjárvány kellős közepén született 2020-ban.

A 2022. évi Hoosianna a tradiciókhoz híven advent első vasárnapján, azaz november 27-én éjfélkor szólalt meg először a nagyközönség előtt, ezt követően már elérhetővé vált a jouluradio.fi oldalon és a közösségi médiákban is. Az idei Hoosianna-dal videóklipje a Joulurádió 20 éves fennállását ünnepli.

A Hozsannához forgatott kisfilmben többször is ránk mosolyog a Karácsonyi Rádió főszerkesztője, Riitta Kalliorinne, akinek a nyakláncán egy meglehetősen feltűnő medál látható a jól ismert békejellel. Az üzenet hozzám megérkezett…

A Metropolia Zeneiskola hallgatói Jere Laukkanen vezetésével és Iris Kärkkäinen rendezésében egy olyan (egyszerre vidám és megható) alkotást hoztak létre, amely egyúttal az immár húsz esztendős Karácsonyi Rádió jelenét és múltját is bemutatja. A klipben felbukkannak a rádió munkatársai, valamint a korábbi hozsánnafilmek ikonikus pillanatai és szereplői.
Íme a 2022-es Hoosianna: