Finnország legjobb étterme 2019-ben: a Grön

A Helsinkiben működő Grön lett a legjobb finn étterem 2019-ben.

A Grön nem először nyerte el ,,Az ország legjobb étterme” megtisztelő címet, hiszen tavaly is ők álltak a képzeletbeli dobogó legfelső fokán. A szavazást lebonyolító, a gasztronómiában kiemelkedő szerepet játszó ,,ÖT CSILLAG” honlap és a Food Camp Finland egy 50-es toplistát készített a finnországi éttermekről. A legjobbnak járó díjat március 6-án vehette át a Grön csapata. A döntés egyértelmű volt: a Grönt a szavazásban résztvevő szakmabeliek harmada az első öt hely valamelyikére javasolta.

 

 

 

A Grön csapata 2019. március 06-án vehette át a legjobb étteremnek járó díjat

 

A jó (finn) éttermektől manapság alapelvárás, hogy a lehető legjobb nyersanyagokat használják, illetve olyan elvek és kulcsfogalmak mentén dolgozzanak, mint etikus étel, zero waste (hulladékmentesség) és fenntartható fejlődés. Ha pedig kimondottan skandináv jellegűek, az még dicséretesebb.  Ilyen a Grön is (a grön svéd szó jelentése: zöld).

Emellett egyre erősödő trend Finnországban a klasszikus értékek visszatérése is, amely megnyilvánul az adagokban, az ételkészítési technikákban, a felszolgálás módjában, a klasszikus borlapok és a fehér abroszok újbóli térhódításában. 

 

A Grön étterem bejárata (forrás: Wikipedia)

 

A Grön éttermet Toni Kostian és Lauri Kähkönen vezeti, ahogy bemutatkozásukban írják, egy tehetséges, buzgó és éhes profikból álló csapattal munkálkodnak együtt.  Nem mellesleg egy Michelin-csillag boldog tulajdonosai is. A Grön aprócska étterem, ahol mindössze 24 vendég tud egyszerre asztalhoz ülni, de ők szinte biztosan elégedetten távoznak a vacsora után (csak vacsorát rendelhetünk az étteremben, és a kutyákat otthon kell hagyni). A Grön keddtől szombatig 17.00 óra és éjfél között van nyitva. Jellegzetességük a növényi alapú ételkínálat, de van teljesen vegán menüjük is. A Grönre a magas minőség és az egyszerűség a jellemző a szó nemes értelmében. Ha megnézzük a honlapjukat, akkor is pont ez a két szó jut legelőször az eszünkbe.  

 

Toni Kostian és Lauri Kähkönen

 

Az angol nyelű weblapon rövid bemutatkozást olvashatunk arról a négy személyről, akiknek a munkája nélkül a Grön nem az lenne, ami:

1. Edgar Reppanen: neki köszönhetik a nagyszerű (vadon élő) gyógy- és fűszernövényeket, valamint  az ízletes gombákat, ráadásul, mivel ő egy festő is, a munkái a Grön falait díszítik. A festményekről annyit, hogy a halfogásban jeleskedő férfi a kifogott halakat használja fel a képek elkészítéséhez (amelyek tulajdonképpen halnyomatok).

2. Anna Kantanen, kerámikus nevéhez fűződnek a Grönben használt étkészlet csodás darabjai.

3. Mikko Haveri, diplomás erdőmérnök gombákat és bogyós gyümölcsöket szállít rendszeresen a Grönbe.

4. Merja Nieminen, kertész és művész, aki saját maga termesztett zöldségeivel, gyógy- és fűszernövényeivel járul hozzá az  étterem sikeréhez.

 

Restaurant Grön, Albertinkatu 36, 00180 Helsinki Finland (Forrás: aromilehti.fi)

 

 

Végül hangulatkeltőnek és kedvcsinálónak jöjjön egy képválogatás a Grön étterem honlapjáról:

 

 

Források: yle.fi, aromilehti.fi, viisitahtea.com, kaleva.fi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s