VÉLEM.ÉN.(Y) az időtlen élet utáni vágyakozásról…
Volt egy ismerősöm, aki szinte minden találkozásunk végén azt mondta: ,,sietnem kell, mert kifutok az időből”.
Amikor elhangzott ez az ominózus mondat – talán azért, mert az illető általában sportruhát és edzőcipőt hordott, vagy mert valamiért ez az önmagában nem túl eredeti kifejezés olyan költőien hangzott az ő szájából –, minden egyes alkalommal eljátszottam a gondolattal, hogy ez az ember, aki épp elköszön tőlem, egyszer majd nem siet eléggé, és megtörténik, amitől fél, hogy szó szerint kifut az időből, és akkor nem kell többé törődnie az óra járásával, boldogan éli az életét időtlenül. (Ezt neki soha sem mondtam el, valószínűleg csak annyit vett észre, hogy időnként furcsábban és hosszabban bambulok, mint általában.)
Hogy miért is jutott ismét az eszembe épp ez az ismerősöm és az ő kedvenc beszélgetészáró mondata? Az egyik finn újságban olvastam egy cikket arról, hogy létezik egy kis norvég sziget, amely a világon mind ez idáig egyedülálló módon, nem kíván foglalkozni többé a idővel, fel szeretné szabadítani magát az időkorlátok alól, így ha például valakinek hajnali négykor jut eszébe füvet vágni, akkor felkerekedik, és nekivág. Mindezt egyelőre nyáron kívánják megvalósítani, azaz május 18-tól július 26-ig idő nélküli zónává kívánják nyilvánítani a szigetüket.
Amikor megtudtam, mire készül ez a kis sziget, azt gondoltam, ez igen! Ezt én is akarom! Bölcs ötlet nem törődni az idővel! Aztán eszembe jutott, hogy mennyire nem szokott ez sikerülni nekem általában, bármennyire is szeretném. Nemhogy az idő, de még az időjárás is jóval nagyobb keretek közé szorít, mint ahogy azt elvárnám magamtól.
Az is időbe telt, mire eljutottam odáig, hogy ősztől tavaszig ne érezzem úgy, hogy ezt a több mint fél évet csak azért kell valahogy kibírnom, mert majd jön a nyár. A Zorán-dal ,,Ne várd a májust, hiszen közelít a tél…” sora újra és újra teljes kétségbe taszított, ha véletlenül meghallottam valahol, mert még azt is beleéreztem, ami nincs benne. (Ennél nagyobb depresszív hatást csak a “Most élsz…” című örökzöld sláger gyakorol rám, gyakorlottan és elszántan menekülök előle, mert nagyon alattomosan támad, ráadásul bármelyik rádiócsatornán elhangozhat a legváratlanabb pillanatokban és helyeken. Ha szerencsém van, és elég szemfüles vagyok, már rég hetedhéthatáron túl járok, mikorra az a rész következik: ,,most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát”.) Lehet, hogy a klímaváltozás miatti hőség is segít abban, hogy kicsit kevésbé legyen nyárcentrikus a világképem, mindenesetre véget nem érő munkám van abban, hogy ne legyek olyan ,,szélsőségesen kontinentális”.
Az egyik finn hölgy, aki először járt Magyarországon, de rögtön belevetette magát a nyelvtanulásba, meglepetten jegyezte meg, hogy nálunk az időjárás-jelentésben folyton frontokról beszélnek. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy mi még ezzel is sokkoljuk magunkat folyamatosan, mert szinte mindennap van valamilyen front, vagy ha nincs, hát lesz, meg egyébként is tuti, hogy van, csak már megint biztosan rosszul jelezték. Mert már a meteorológusok sem a régiek, legalább is az ősi magyar szállóige így tartja! Szóval nem könnyű az élet, ha mindenütt veszély leselkedik ránk, mint néhány percig önfeledten sétáló kisgyermekes szülőre a bevásárlóközpontokban, fesztiválokon vagy egy teljesen ártalmatlannak tűnő helyszínen (mert az 100%, hogy elénk tolnak valami olyan portékát, ami miatt a fogyasztói társadalom manipulatív eszközeiről kellene kiselőadást tartani a páréves ártatlan csemeténknek, aki első látásra, visszavonhatatlanul és reménytelenül beleszeretett valamilyen elképesztően giccses, haszontalan és arcátlanul túlárazott termékbe.
És tessék, itt van egy város, amelyik úgy dönt, nem foglalkozik többé az idővel mint mindent szabályozni akaró tényezővel. Lehet, hogy ez csak marketing, és így szeretnék elérni a népességnövekedést és a turizmus fellendülését? Mindenesetre megfordult a fejemben, hogy pakolok, és megyek Norvégiába. Onnan Finnország is közelebb van, ha épp odavágyom.
Az Iltasanomat által bemutatott észak-norvég sziget neve: Sommarøyn. A szigeten lévő kis falucskában körülbelül 320 ember él, akik többnyire halászattal és turizmussal foglalkoznak. A falu egyhangúlag döntött úgy, hogy nem szeretne többé az idő fogságában élni. (Ez is roppant mód szimpatikus, hogy van egy hely, ahol 320 ember egyetért valamiben.)
A kezdeményezés kiindulópontja az a tény, hogy a szigeten nyáridőben nem megy le a nap, egész nap világos van, így a lakók megszokott bioritmusa néhány nap alatt felbomlik. Szeretnék, ha egyfajta rugalmasság lenne jelen a boltok és egyéb szolgáltatóhelyek nyitva tartásában, de akár az oktatási intézményekben és a munkahelyeken is. (A rugalmasság szót is szeretem.)
A falu petíciót nyújtott be ez ügyben az illetékesekhez. A petíciós tárgyalásokon Kjell Ove Hveding a falu szóvivője, aki elmondta: ha megvalósulna az elképzelésük, szinten biztos, hogy növekedne az emberek általános jóléte. A szigetlakók arra biztatnak mindenkit, ne aludják át a csodálatos nyáréjszakákat. Legyenek ébren, gyűjtsenek élményeket, élvezzék a napfényt és a gyönyörű természetet. Kjell Ove Hveding pedig így foglalta össze hivatalos beadványuk lényegi mondanivalóját: ,Nem engedjük, hogy az idő uralja a szabadidőnket, hanem uralja azt a fény és a természet!”.
Képek: Time-Free Zone, Facebook
Hasonló bejegyzésem:
https://finlandnews.cafeblog.hu/2019/04/21/velem-en-y-a-podcast-es-az-ortodoxia/
maFINN 