Ne gyűlöld, inkább tanulmányozd a vadvirágos rétet!

A vadvirágos rétek és a természetes kertek nemcsak szépek, de értékesek is. Szeretni, sőt védeni kell őket. Az észak-európai országok egy külön napot szentelnek a vadvirágok „megünneplésére”. 

A képen a Rangvalds Múzeum és környéke látható (Fotó: Facebook)

Ne gyűlöld a vadvirágos rétet!

Talán sokaknak ismerős a Gyűlölöm a vadvirágos rétet című dal Karády Katalin jellegzetes drámai előadásában, amely az Egy tál lencse című filmben hangzott fel először és vált ismertté.

A fekete-fehér filmet, amely kevésbé drámai, mint ahogyan a híressé vált dallam és szöveg alapján sejtenénk, 1941. április 10-én mutatták be. A zenei hátteret a Pátria Rádiózenekar biztosította Polgár Tibor vezényletével, aki egyben a zeneszerző is. A filmben Karády Katalin Jávor Pállal közösen énekel. 

Függetlenül attól, hogy tetszik-e nekünk ez a Karády-dal, vagy sem, általában semmi okunk gyűlölni a vadvirágos rétet, sőt épp ellenkezőleg! Mint ahogy az sem véletlen, hogy valóságos mozgalom indult az elmúlt években vadvirágos kertek, udvarok, parkok és közterek kialakításának népszerűsítésére.
 
Akár csatlakozhatunk is a Finn Természetvédelmi Szövetség idei vadvirágnapi felhívásához, amely a kert, a rét és a vadvirágok védelmére és szeretetére kívánja felhívni a figyelmet.
 
A vadvirágok napja azért született meg, hogy minél többen és gyakrabban átéljék a természetközeliség élményét és közben tudást is szerezzenek, azaz ismerjék és szeressék meg a természetes növényvilágot
 
Észak-Európa és a természet vadvirágai
 
A vadvirágok megünneplésének ötlete Dániából származik, ahol 1988 óta létezik a vadvirágok napja. Svédország és Norvégia 2002-ben, Finnország 2003-ban, Izland pedig 2004-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezen a napon (mindig a Szent Iván napját megelőző vasárnapon) több száz kirándulást szerveznek Észak-Európában.
Finnországban a gyöngyvirág lett a vadvirágnap jelképe. A döntés nem véletlen, hiszen a gyöngyvirág a finnek nemzeti virága. 
 
 
A vadvirágnapi kirándulásokon az idegenvezetők bemutatják az adott környék természetes növényvilágát, megismertetik a résztvevőkkel a legjellegzetesebb honos növényeket, és persze beszélnek a védelmük fontosságáról és lehetőségeiről is.
Egy-egy ilyen túra nagyjából két-három óra sétát jelent. Ezek az előre meghirdetett programok minden korosztály számára elérhetők, ingyenesek és előzetes bejelentkezéshez sincsenek kötve.
 
A nap sikerének záloga immár 17 éve a természetvédelem ügye iránt elkötelezett szervezetek és szakemberek összefogása és együttműködése. 
 
Fotó: Luonnonkukkien Päivä, Facebook
 
Ha mindez még nem lenne elég, a vadvirágnapnak minden évben van egy témája, vagyis külön figyelem irányul ebben az időszakban valamelyik kiválasztott növényre. 2020-ban a madárberkenye a nap főszereplője.
 
Természetesen a madárberkenyéről is készültek bárki számára hozzáférhető leírások, még letölthető képeslap is. Aki pedig gyermekeivel vagy unokáival szeretné megismertetni a természet növénykincseit, az is talál magának megfelelő szakmai útmutatást és gyerekbarát segédanyagokat.
 
Ismered a saját kerted és a közvetlen környezeted növényeit?
 
A vadvirágok napján hagyományosan túrákat szoktak szervezni és vezetni az érdeklődőknek, de az idén ezek a programok elmaradnak a koronavírusjárványra való tekintettel. Ehelyett egy elsőre talán szokatlannak tűnő alternatívát javasolnak a természet szerelmeseinek. A szervezők arra ösztönzik az érdeklődőket, hogy figyeljék meg a saját közvetlen környezetükben, az udvarukban, a kertjükben fellelhető növényeket 2020. június 14-én vasárnap.

 

A vadvirágok napjának Facebook-oldala is van, ahol a képeket böngészve több olyan fotót találhatunk, ahol a kirándulók közt jelen van Sauli Niinistö, finn köztársasági elnök és felesége, Jenni Haukio is, akik 2014-ben Naantaliban vettek részt egy szervezett kiránduláson. A kutya pedig, aki elkísérte az elnöki párt, nem más, mint a legismertebb finn eb: Lennu.
 
A képen kalapban Jenni Haukio, kutyával és napszemüvegben Sauli Niinistö látható Naantaliban egy vadvirágos túrán 2014-ben (Fotó: Luonnonkukkien päivä, Facebook)
 
A köztársasági elnök a közösségi médián keresztül azóta is többször felhívta a figyelmet a környezetvédelem és konkrétan a vadvirágnap fontosságára, sőt ő maga is bevallottan természetközeli ember, aki szerint a növények megfigyelése, a kertészkedés és a természetjárás nagyszerű elfoglaltság és jelentős örömforrás bárki számára.
 
A kertekben, udvarokon fellelhető növények is a növénytakaró szerves és nélkülözhetetlen részei, s rendkívül fontos szerepet játszanak a biodiverzitásban, azaz a biológiai sokféleségben, amely életben maradásunk és jólétünk alapfeltétele. Kezdjük tehát az ismerkedést velük!
 
Ha nincs szakember a közelben, akik nevén nevez helyettünk minden virágot, haszonnövényt és gyomot, akkor sem lehetetlen küldetés a növényismeretünk fejlesztése, hiszen ma már kiváló applikációk, weboldalak, Facebook-csoportok és egyéb online lehetőség állnak a rendelkezésünkre egy-egy növény beazonosítására.
 
A Finn Természetvédelmi Szövetség megnevez két olyan alkalmazást, amelyek segítségével szinte gyerekjáték a növények meghatározása: a PlantNet és az iNaturalist valóban hasznos segítőtársainkká válhatnak, sőt akár egy időre függőséget is okoznak.
 
Fotó: Markku Pitkänen, Yle
 
Ezek az appok könnyen és egyszerűen használhatók, egyre nagyobb adatbázissal rendelkeznek, és ha már a gyerekjáték szó felmerült, arra is alkalmasak, hogy a gyerekek haszonnal forgassák okostelefonjaikat. Élménnyé válhat a kirándulás, a kertben bóklászás azok számára is, akiket esetleg eddig nehéz volt efféle tevékenységbe bevonni. 
 
Kép: M. Haatanen
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s