VÉLEM.ÉN.(Y): Arról, hogy a mesterséges intelligencia akkor veszélyes, ha elhisszük, hogy helyettesíthet bennünket.
Bár általában nem fogalmazok meg közvetlen véleményt a blogbejegyzésekben, de néha kivételt teszek. Most is így van. Az okot a finn Karácsonyi Rádió (Jouluradio) szolgáltatta.
Megjelent ugyanis (a hagyományokhoz hűen) az idei év Hoosianna (hozsánna) dala a Joulurádióban. Hogy mi ez a dal, arról már többször is írtam részletesen például itt és itt.
A csak szezonálisan élvezhető Jouluradio nagy dobása 2012 óta minden évben advent első vasárnapján pontban éjfélkor: a jól ismert finn templomi ének felcsendülése Dávid Fiáról.
Mitől olyan különleges ez a dal? Épp attól, hogy a régi és az új, a hagyomány és a jelen pillanat megélése egyesül a létrejövő produkciókban. Advent első vasárnapjára ugyanis mindig elkészül egy új Hozsánna-feldolgozás, s mi minden alkalommal meggyőződhetünk arról, hogy bárki legyen is az előadó, bármilyen legyen is a feldolgozás stílusa, a hozsánnavariációk száma és az alkotói kreativitás végtelen, a dal pedig megunhatatlan, sőt egyre inkább szívünkhöz nő.
Néhány hete még csak nem is sejtettem, hogy az MI (azaz a mesterséges intelligencia) ,,elveszi a játékom”. Hiába vártam az új dalt, nem élményt, hanem tanulságot kaptam.
De nem rá haragszom, nem csatlakozom az MI-t démonizálók csapatába, hiszen a mesterséges intelligencia akkor lép munkába, amikor az ember kissé hátradől, és átadja neki (kontroll nélkül) a terepet ilyen vagy olyan okból.
Akkor kerülünk bajba, ha ellustulunk, és már mi sem tudunk többet, mint a meglévő (ellenőrizetlen, értékes és értéktelen, helyes vagy téves) adathalmazban turkálva újabb adathalmazt létrehozni (jól vagy még inkább rosszul).
A Joulurádió néhány hete közölte lelkes híradásokban, hogy 2023-ban nem is csak egy, hanem kettő Hozsánna-dal készült, és mindkettőben benne van az MI keze.
Az egyikben csak segítségére volt az alkotó DJ-nek, a másikban szinte teljesen ,,szabad kezet kapott”.
December harmadikán jelent meg mindkettő videóklip a közösségi média felületein. Nagyon nem tetszett. Nem ezt vártam.
Tény, hogy az a zenei stílus sem tetszik, amelyik most mindkettő számban megfigyelhető. De ez ízlés dolga. Nem emiatt voltam csalódott.
Megnéztem a finn posztolók véleményét is. Vannak lájkolók, de vannak sokan, akik hasonlóan vélekednek, mint én. Vagyis úgy vélik: a lényeg veszett el. Nincs benne derű, hiányzik a karácsonyi fíling, és főképp az alkotói kreativitásból fakadó eredetiség, aminek köszönhetően sokadik alkalommal is rácsodálkozhattunk ugyanarra a dalra és videóklipre.
A videóklip sem vonzó a számomra, mert a számítógépes grafika esetlen, művi figurái inkább hol nevetségesek, hol meg hátborzongatóak, mintsem szívmelengetőek.
Kár. Legalább annyi értelme mégis van az esetnek, hogy ismét beláthatjuk: nem mind arany, ami fénylik. A kreativitás és az egyéni alkotómunka nem az AI erőssége. Ebben mi, EMBEREK jobbak vagyunk. Csak nem szabad lemondanunk róla.
Végül eszembe jutott egy hétköznapi és egy szépirodalmi példa is a téma kapcsán.
1.
Mindig bosszankodva figyelem, amikor az én generációm vagy a nálam idősebbek arról posztolgatnak nem kevés önteltséggel, hogy bezzeg ők gyermekkorukban folyton a szabad levegőn voltak, fára másztak, csupa nagyszerű dolgot játszottak stb., bezzeg a mai fiatalok… Közben nem jut eszükbe, hogy ők a szüleik azoknak a gyerekeknek, akiket lenézve korholnak, akiknek valóban fára kellene mászniuk, sokat kellene levegőn lenniük, nem kellene számítógépfüggővé válniuk… Ám ha mégis ez történik velük, vajon hol van az előttük lévő nemzedék felelőssége?
2.
Jöjjön végül egy kissé talán szájbarágósan didaktikus, de annál érthetőbb írás Sławomir Mrożek lengyel író és drámaírótól, az abszurd dráma nagy alakjától:
Sławomir Mrożek – A partner
Úgy döntöttem, hogy eladom a lelkemet az ördögnek. A lélek az ember legenagyobb értéke, arra számítottam hát, hogy kolosszális üzletet kötök.
Az ördög, aki a találkozón megjelent, csalódást okozott. Műanyag pata, szakadt, spárgával felerősített farok, vedlett, kissé molyrágta irha. Fejletlen, csökött szarvacskák. Mennyit adhat egy ilyen szerencsétlen az én értékes lelkemért?
-Biztos, hogy maga az ördög? – kérdeztem.
-Igen. Miért kételkedik benne?
-Ehh, sötétség fejedelmére számítottam, maga meg olyan… Hát, hogy úgy mondjam, ócska.
-Amilyen a lélek, olyan az ördög. – válaszolta – Lássuk az üzletet!
(Fordította: Szenyán Erzsébet)
maFINN 