Egy korábbi maFINN-írás nem kevesebbet állított az úszástanulás fontosságáról, minthogy ,,életre szóló ajándékot adunk, ha megtanítjuk úszni a gyermekeinket“. Ez az igazság ma is érvényes, ugyanakkor az úszni tudók száma folyamatosan csökken Finnországban. Mi az oka ennek a visszaesésnek? Hogyan lehet tenni ez ellen? Kinek a feladata a gyermekek úszásoktatása? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Az úszástudás nemcsak egy nyári programelem vagy alkalmi szabadidős tevékenység, hanem egy egész évben érvényes, életre szóló rendkívül értékes kompetencia. Ennek ellenére mintha csak júniustól augusztusig jutna eszünkbe, mennyire fontos a biztonságos úszni tudás. Nemegyszer csak a vakáció során bekövetkező értelmetlen tragédiák világítanak rá arra, közös felelősségünk, hogy gyermekeink magabiztosan és jó technikával tanuljanak meg úszni, illetve megismerjék a a vízben való viselkedés szabályait.
Bár az idei fulladásos halállal végződő tragédiák száma megfelel a sokévi átlagnak, mégis minden ilyen szörnyű esemény kérdéseket vet fel. Fontos az egyéni mellett a közösségi felelősségvállalás is, különösen, ha idősek és gyermekek az áldozatok.
Az úszástanulást érdemes minél hamarabb elkezdeni, hogy 10-12 éves korra kialakuljon a vízbiztonság, és tévedés azt gondolni, hogy a tanulás ekkor véget is érhet, hiszen a tizenéveseknek is szükségük van az úszástudásuk továbbfejlesztésére. Mikor mondhatjuk azt, hogy valaki képes biztonságosan úszni? Ha a vízbe merülés után a viz fölé visszatérve tud legalább 200 métert úszni, és ebből 50 métert háton.
A statisztikák szerint évről évre csökken a biztonságosan úszni tudó gyermekek száma Finnországban. A legújabb statisztikai adatok szerint a fiúk mindössze 60 %-a, a lányok 51 %-a jutott el a biztonságos úszni tudás szintjére 12 éves korára. Minden bizonnyal a pandémia is felelőssé tehető azért, hogy bizonyos korosztályok nem tanultak meg a megfelelő időben és minőségben úszni.
Az YLE által megkérdezett szakértő, Heidi Rautajoki testnevelőtanár azt hangsúlyozza, hogy az iskolai úszásoktatás pusztán a kezdet, egy jó alap, de a szülők felelőssége, hogy erre az alapra építve segítsék a fiatalokat az úszástanulásban. A jó úszástudáshoz ugyanis időre, türelemre, szerető, biztonságos közegre van szükség, amit a család tud biztosítani az úszni tanuló gyermekek számára.
Mi az oka annak, hogy csökken az úszáskedv és az úszástudás Finnországban? Miért van szükség szemléletváltásra az iskolások úszásoktatásában? Mit kellene megváltoztatni? A szakértők szerint szerint több tényező is nehezíti a testnevelők munkáját:
A kisebb gyermekek úszásoktatásához képest kevésbé eredményes és hatékony a nagyobbak (a tizenévesek) tanítása, mivel a diákok kedve ebben az időszakban gyakran alábbhagy, nehezebb őket motiválni.
A kamaszok közül egyre többen szoronganak az uszodai helyzetekben, mert nem érzik magukat komfortosan a saját testükben, a fürdőruhában, Az iskolai úszásoktatás gyakran teljesítménycentrikus, ami tovább nehezíti a gyerekek dolgát. A gyengébben úszók szégyenérzete és szorongása szintén akadálya lehet az örömteli tanulásnak. Sok gyerek inkább visszavonul, minthogy próbálkozzon, a tanárok pedig gyakran magukra maradnak ezzel a helyzettel.
Az úszástanulás nem az iskolában kezdődik – és nem ott ér véget. A szülők szerepe kiemelten fontos: a közös vízi élmények, a rendszeres gyakorlás, a bátorítás és a szabadidőben végzett úszótanfolyamok adhatnak olyan alapot, amire az iskola tud építeni. A család támogatása nélkül az iskolai úszásoktatás nem lesz sikeres.
A víz ismeretlen, és sokak számára félelmetes közeg. A mai generációk döntően zárt, digitális térben nőnek fel. A természetes mozgásformák, a pancsolás, a szabadtéri játékok kiszorultak a mindennapokból. A víz nem élményszerű kaland többé, hanem hideg, kiszámíthatatlan, szokatlan – és gyakran riasztó. A gyerekek többsége kevés vagy semmilyen korai vízélményt nem szerez, mire az iskolai úszásoktatás elkezdődik.
Egyre több tanulónak van szenzoros érzékenysége, sajátos nevelési igénye. Számukra a víz, az uszodák világa túl intenzív. Klóros szag, zsúfoltság, zaj, hideg, nedves felületek… Egyszerre túl sok inger és diszkomfort érzés. Ezekre a tanulókra a jelenlegi rendszer nincs felkészülve, pedig ők is megérdemelnék a vízbiztonságot.
A testnevelők jellemzően 20-30 fős csoportokat is kénytelenek tanítani, így képtelenség az egyéni különbözőségeket figyelembe venni. Ugyanez a helyzet a kisebb csoportokban is, ahol együtt kénytelen tanulni a verseny szinten úszó az átlagosan és a lassabban haladóval. A tanulók között hatalmas a különbség: van, aki már 5 éve úszik, más most lép először vízbe.
A fiú és lányok közös, egy térben történő tanítása is egyre kevésbé megoldható, illetve a tanulócsoportok vallási sokszínűsége is bonyolítja a helyzetet. Vannak már kimondottan csak lányoknak fenntartott úszóiskolák is, illetve a muszlim lányok úszástanulását is meg kell oldani.
Nem mindenütt biztosított a megfelelő úszásoktatás, ráadásul nem ritka, hogy a települések forráshiány miatt inkább megspórolják az uszodadíjakra és az utazási költségre fordítandó összegeket.
A módszereken és a tanterven változtatni kell, sürgős szemléletváltásra van szükség: nem elég csak a jó úszástechnikát megtanítani, hanem nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vízbiztonsági ismeretekre, a vízben való viselkedés szabályainak ismeretére, a veszélyek felismerésére, a vízbiztonsági eszközök és vízi sporteszközök használatára is.
Már idén ősztől új módszertani ajánlásokat kapnak a testnevelőtanárok Finnországban a Finn Úszásoktatási és Vízimentő Szövetségtől. A cél nem csupán a technikai készségek átadása, hanem a viselkedésformálás is. Az iskolai úszásoktatás fókuszában az úszástudás mellett a vízbiztonsági jártasság fejlesztése lesz.
Nem az az elvárás, hogy a gyerekeink „teljesítsenek” az uszodában, hanem hogy otthonosan, szabadon és biztonságosan mozogjanak a vízben. Hogy ne féljenek tőle, hanem szeressék! Mert az úszás nemcsak életet menthet, hanem öröm is lehet – ha jól tanítjuk.
maFINN 