Fogjuk rá a macskára!

Nagyon sok idő telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. 2023-ban ez idáig még egyetlen alkalommal sem írtam a maFINN-ra, pedig félbehagyott vázlatok születtek szép számmal.

Kezdetektől fogva nem a személyes érzéseim és gondolataim közvetlen megosztásáról szól a maFINN blog, nem is esik jól ez a fajta önmegosztás. Amikor azon töprengtem, hogy ennek tudatában egyáltalán érdemes-e belekezdenem egy efféle kalandba, amivel egy blog életben tartása jár, egyáltalán nem voltam benne biztos.

A kétség megmaradt (ahogyan erre számítottam is), amit azonban újra és újra felülírt az a flowérzés, ami a bejegyzések írása, szerkesztése, az anyaggyűjtés és a sok-sok finn nyelvű szöveg olvasása okozott.

Ám ahogyan a szabadidőm és a blogoláshoz szükséges derűm kezdett megfogyatkozni, a korábban bármikor előcsalogatható belefeledkezés élménye is elmaradt.

Egyszer, amikor (sokadjára) megint épp friss tartalom után kutatva finn újságcikkeket olvasgattam, csupa szomorú esemény került a szemem elé. Én viszont kitartóan folytattam a böngészést.

A következő pillanatban megláttam egy posztot Mikkóról (az egyik korábbi írásomban szereplő depressziós óriássügérről).

Mikko, a körülötte lévők minden igyekezete ellenére, elhunyt.

Hát már ő is?!

Hirtelen feltámadt keserű cinizmusom is meggyőzött arról, itt az ideje egy kis blogszünetet tartani.

Ma viszont (számomra is váratlan és megmagyarázhatatlan fordulatként, talán a levegőben szálldogáló passzív-agresszív macskaeledel-illat volt rám ekkora hatással?) bátran és jókedvvel írtam meg egy csöppet sem tudományos bejegyzést egy szépségverseny győzteséről, aki ráadásul MACSKA.

Jöjjön tehát az idei első, szappanbuborékos, bulvárszagú maFINN! (Ígérem, a vallomásos jelleget ezután sem erőltetem.)

Az új bejegyzést megtalálod a maFINN blogon (a címe: Öt finn macska is világszépe lett 2023-ban). Szerintem a macskagyűlölő ismerőseim is találnak benne nekik való érdekességeket. 🙂

Bónuszként pedig felfedem egyik ihletforrásom kilétét. Ő a szerencsét hozó fekete macska (azaz Cicúr, a múzsa) a forró bádogtetőn langyos kályhapadkán. No makeup, no filter, ahogy a celebek közt mostanság szokás.

Hozzászólás