Gáláns felajánlás: az ezüstérmes finn női hokicsapat megkapja az aranyért járó bónuszt!

A finn női jégkorong-válogatott többszörösen is történelmet írt a múlt hétvégén (április 13-án és 14-én). Egyrészt mert most először sikerült olyan jól szerepelniük, hogy végre legyőzték Kanadát, és az első helyért küzdhettek az USA-val. Másrészt, mert percekig azt hihették, ők lettek a világbajnokok. De a bíró aztán másképp döntött.

Hatalmas küzdelemben először úgy tűnt, övék lett az arany, aztán utólag, a felvételeket megvizsgálva a mindent eldöntő gólt a bíró nem fogadta el, így lett hirtelen a mennyből  pokol: az aranyérmet elvették tőlük, mielőtt megkapták volna, holott már a közösségi médiában is a finn győzelemről szóltak a hírek, jöttek-mentek a posztok!

Az ország már szombaton is ünnepelt, hiszen a női jéghokisok most először játszhattak a döntő fináléjában, korábban minden egyes alkalommal (összesen 18-szor!!!)  Kanada és az USA küzdött meg a VB-bajnoki címért. Finnország pedig 12-szer volt bronzérmes.

https://finlandnews.cafeblog.hu/2019/04/14/a-magyar-es-a-finn-jeghokis-lanyok-is-tortenelmi-sikert-arattak/

A vasárnapi döntőt lázban égve várták a finnek, ezúttal kétszeresen is, hiszen épp ekkor zajlott náluk az országgyűlési választás, és a meccs legizgalmasabb pillanataiban a választási eredmények is fokozták az izgalmat.

 

Ami ezután jött, az napokra nyugtalanná tette a csapatot és a jéghokit kedvelőket: 

„A Finnország–Egyesült Államok döntőre kilátogató 6053 néző egészen elképesztő drámát élhetett át. A rendes játékidő a kapusokról és a fegyelmezett játékról szólt, mindösszesen egy gyors gólváltást – három percen belül Pankowski és Tapani talált be – és 3 kisbüntetést hozott a 60 perc. A hosszabbításra felpörögtek az események. Az USA emberelőnybe került, időt kért, nem lőtt gólt. A kiegészülés után a finnek is időt kértek, aztán a 72. percben megszerezték a győztes gólt. Legalábbis elvben. A csapat, a közönség, az ország perceken át ünnepelt – a bírók viszont videóztak közben. Majd a finnek számára sokkoló döntés született: kapusakadályozás miatt elvették a gólt, ugyanakkor az amerikai hálóőrt is kiállították gáncsolásért.”

(Forrás: www.jegkorongblog.hu)

 

A csalódottság nem csökkent az elmúlt héten sem, míg végül tegnap gáláns döntést hozott a Finn Jégkorong Szövetség: úgy határoztak, hogy a női jégkorong-válogatott tagjai megkapják az aranyéremért járó 7000 eurós bónuszt. (Az ezüstért 5000 euró jár.)

– „Tiszteletben tartjuk a Jégkorong Világbajnokság végeredményét, ugyanakkor elismerjük, hogy a finn női válogatott valóban közel volt a történelmi vb-aranyéremhez. Szeretnék díjazni a játékosokat ezért a kitűnő eredményért. Hiszem, hogy sok finn szívében a mi hokis lányaink nyerték meg a világbajnokságot, még ha a hivatalos végeredmény mást is mond” – mondta Harri Nummela, a Finn Jégkorong Szövetség szóvivője.

 

Kép: ANTTI AIMO-KOIVISTO / LEHTIKUVA

Forrás: Iltasanomat

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s