Egy mozaikcsaládban akár évekbe is telhet, mire összecsiszolódnak a családtagok. Mindehhez sok-sok időre, türelemre és empátiára van szükség. Mások és önmagunk felé is. Egy finn szakértő, Marika Rosenborg tanácsai következnek.
Helyénvaló-e, ha nem igazán szereted a társad gyermekét? Mit tegyél, ha az új párod más szabályokat tart fontosnak a gyerekekkel kapcsolatosan, mint te? Többek között ilyen kérdések merültek fel, amikor a Helsingin Sanomat megkérdezte az olvasókat, milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk a mozaikcsaládokban.
A Helsingin Sanomat által megkérdezett szakember, Marika Rosenborg nemcsak a munkája révén vált e téma szakavatottjává, hanem saját tapasztalata is van elvált szülőként. Hogy mennyire sikerült a saját mozaikcsaládjában jó mintát kialakítania? Talán jól mutatja, hogy másodmagával írt egy könyvet A mozaikcsaládok kézikönyve címmel, a társszerzőül pedig nem mást választott, mint gyermekei bónusz-édesanyját, Tarja Törmänent (a képen piros ruhában a bónuszanyuka látható Marika Rosenborg mellett).
„A mozaikcsalád egy korábbi család életére épül rá (…), a legnagyobb kihívás a mozaikcsaládokban az, hogy két különböző családi kultúrát kell összehangolniuk”- mondja a válásokkal foglalkozó szakember, Rosenborg.
Az egyik leggyakoribb kérdés, amely a mozaikcsaládok szülőpárosaiban felmerül, hogy lehet-e, illetve kell-e úgy szeretniük a társuk gyermekét, mint a sajátjukat, illetve baj-e, ha ez nem sikerül. Különösen azokban az új családokban okozhat ez konfliktusokat, esetleg ezzel együtt egy állandósuló bűntudatérzést is, ahol már nagyok a gyerekek.
„Nem kötelező szeretnünk a társunk gyermekét. A szeretetet nem lehet kikényszeríteni. Az emberek mégis gyakran úgy gondolják, hogyha szeretik a párjukat, akkor szeretniük kell a párjuk gyermekeit is. Ha nem így van, akkor emiatt hibáztatják magukat”– véli Marika Rosenborg.
„Különösen a nőket nyomasztja ez, hiszen a nőkkel kapcsolatosan létezik egy olyan feltételezés, hogy ők természetüknél fogva minden gyermeket szeretnek. Holott a szülői szeretet érzése nem jön automatikusan. A vágyak és az érzések közötti ellentét hatalmas lehet: a bónusz-szülő azt szeretné mutatni a gyerekeknek, hogy ő jó fej, megbízható felnőtt és a legjobb szülőhelyettesítő/pótszülő a világon, de az érzések nem mindig követik a kitűzött célt” – fogalmaz Rosenborg.
Rosenborg azt tanácsolja, hogy ne siettessük a folyamatokat, adjunk időt az érzelmeink kialakulásának, átalakulásának. A kutatások szerint 4-7 évbe is telhet, mire a dolgok a helyükre kerülnek egy újonnan létrejövő családban.
Lehet, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, például még sem leszünk a legjobb barátok társunk gyermekével, de ezt el kell fogadnunk. Ettől a kapcsolat még lehet jó.
Hogyan hozzuk összhangba a családtagok különböző nevelési és viselkedési normáit és szokásrendszerét?
Rosenborg szerint valóban nincs könnyű dolgunk, hiszen többnyire magunkkal cipeljük még a szüleink és nagyszüleink örökségét is. Mindez különösen jól megfigyelhető az ünnepek és az étkezések körüli elvárásainkban. Mindkét szituáció alkalmas terep az összeütközésekre, ha nem vagyunk elég körültekintőek és tudatosak.
Minden családnak megvannak a maga szokásai és értékrendje (lásd neveltetés, öltözködés, étkezés, életmód stb.), és ezek akár rendkívül eltérőek is lehetnek az éppen összeköltöző családokban. A különbségeket és az új helyzetből adódó változásokat a gyerekeknek a legnehezebb megérteniük, emiatt könnyen összezavarodhatnak. Ezért hasznos lehet, ha a párok még az összeköltözés előtt őszintén beszélgetnek ezekről a kérdésekről.
Rosenborg úgy látja, hogy gyakran épp azok a dolgok, eltérő nézetek miatt vitatkoznak legtöbbet a párok a kapcsolatok legelején, amelyek miatt aztán később el is válnak.
Az otthon az a hely, ahol biztonságban érezhetjük magunkat, nem szeretjük, ha oda idegen embereket érkeznek, épp ezért Rosenborg szerint az új pár tagjainak igenis alaposan meg kell fontolniuk, hogy valóban jó ötlet-e együtt élniük családostul. Számba kell venniük, vajon az egy fedél alatt élésnek mik lesznek az előnyei és mik a hátrányai?
„Véleményem szerint az új párok és gyermekeik gyakran túl gyorsan költöznek össze. Jó lenne, ha megismernénk egymást, mielőtt a hétköznapjaikat is együtt töltik.” A szakértő azt is javasolja, az újonnan létrejövő család minden tagja vegyen részt a családi szokások és szabályok kialakításában. A komoly és nehézséget okozó dolgokról is beszélni kell. Ki kell mondaniuk a dolgokat, meg kell beszélniük a felmerülő problémákat.
Rosenborg a saját tapasztalatairól is szívesen mesél: „a saját mozaikcsaládomban havonta kétszer családi megbeszélést tartottunk. Ilyenkor beszéltünk a takarításról, az étkezésekről, de az érzéseinkről is. A gyerekek szerint ezek kezdetben unalmasnak és értelmetlennek tűntek, de valójában nagyon sokat segítettek”. Gyakran még felnőttként is nehéz rájönnünk, hogy mi az, ami tényleg bosszantó vagy lényegtelen a számunkra, de amikor megnyílunk mások felé, akkor önmagunkat is könnyebben megértjük.
A gyerekek viszonyulása a szülő új társához akkor tud pozitív lenni, ha a válással kapcsolatban sikerült az elfogadásig eljutniuk. Ehhez bizony idő kell, és amíg ez nincs meg, addig az új társ akár ellenségnek is tűnhet a szemükben, és ezt bizony erőteljesen kommunikálják is, akár tudatosan, akár öntudatlanul.
A válás a gyerekek számára trauma, csalódottság, de hogy mennyire sikerül elfogadniuk ezt az új helyzetet és ezzel együtt a családba belépő új személyeket, az nagyban függ a felnőttektől.
Türelmesnek kell lennünk, még ha ez nagyon nehezünkre esik is. A felnőtteknek az a dolga, hogy felnőttként viselkedjenek. Meg kell őriznünk a nyugalmunkat és a pozitív hozzáállásunkat. A gyerekek gyengébbek és sérülékenyebbek, ha egyből főnökösködni kezdünk, biztos tévúton járunk.
A gyerekek bizalmának elnyerése hosszú út, mindig akkor tegyük meg a következő lépést, amikor a ők készen állnak rá.
Hogyan alakítsunk ki jó kapcsolatot a társunk volt párjával?
Ez akár még nagyobb kihívásnak tűnik kezdetben, mint a gyerekekkel való jó kapcsolat kialakítása. A párunk egykori társa is az új családunk része lesz, épp ezért, még ha eleinte lehetetlennek is tűnik, törekednünk kell egy elfogadható kapcsolat kialakítására. Próbáljuk meg a saját egónkat a háttérbe szorítani, javasolja Rosenborg, és beleélni magunkat a másik helyzetébe. „A legfontosabb üzenet, amit a párunk exének közvetíteni tudunk, hogy nem haragszunk, mindannyiunknak a legjobbat szeretnénk.”
Nagyon általános jelenség, hogy főleg a férfiak igyekeznek roppant lojálisak lenni volt párjuk felé, például az időbeosztásban, így kialakulhat egy olyan helyzet, hogy új párjukkal nem tudnak szinte semmi időt együtt tölteni kettesben. Az új társ emiatt úgy érezheti, hogy ő kimarad a tervezésből. Ezért Rosenborg szerint a volt társak időbeosztását ugyan figyelembe véve, de az új helyzethez igazodó, új időbeosztást kell kialakítaniuk a családoknak. Az exek szempontjai fontosak, de nem élvezhetnek mindent felülíró elsőbbséget a döntésekben.
Olyan ez, mintha egy nagy projekten dolgoznánk közösen. Rosenborgék például az excel-táblázatot is segítségül hívták, hogy egy mindenki számára megnyugtató és átlátható rendszer szülessen. Készítettek egy nagy közös excell-táblázatot a felnőtteknek, és ha megállapodtak valamiben, azt ímélben vagy egyéb onlájn üzenetben rögzítették, így nem volt szükség vitatkozni arról, hogy miben is egyeztek meg.
„A felnőttek vágyai helyett mindig arra kell gondolnunk, hogy mi a legjobb a gyerekeknek. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyerekekkel töltött időt patikamérlegen kiszámítva felezni kell. Néha a gyerekek több időt igényelnek az édesapjukkal, néha pedig az édesanyjukkal. A igazi szeretet az, ha a szülő ezt elfogadja”- összegez Marika Rosenborg.
(Finnországban igyekeznek a nyelv adta lehetőségekkel is segíteni a mozaikcsaládok elfogadását, így került be a köznyelvbe a nevelőszülő, mostohaszülő, féltestvér szavak helyett a bónusz-szülő, bónusztestvér kifejezés, a mozaikcsaládok neve pedig tükörfordításban és a finn változat szerint egybeírva: újcsalád.)
Képek: Pixabay, Facebook
maFINN 