A világ értelmezhetetlen és szürreális? Ugrándozz a Tojásemberrel!

A maFINN 2020. évi zenés decemberi kalendáriumában napról napra egy új videó jelzi az idő múlását és a karácsony közeledtét.

December 21-én (hétfőn), egy szürreális év utolsó napjainak egyikén azon sem csodálkoznék, ha egy tojásszerű ember ugrálna az utcán, és furcsa fejhangon énekelne!

Na, jó, bevallom, a Tojásember nem az én találmányom, hanem valóságos személy. Finnországban ugyanis nemcsak a Mikulás, de a Tojásember is létezik!

Legalábbis 2011 és 2013 között igazi sztár volt: sokszor felbukkant különböző tévéműsorokban, újságokban, Helsinki közterületein, sőt még meselemezt is készített (szokatlan külseje, valamint kellemetlen tojáshangja nem gátolta látványos karrierjét).

Aztán néhány évre eltűnt a közönség elől, míg 2017-ben megtörtént a nagy comeback (így emlegették akkoriban a Tojásember váratlan visszatérését). Ekkor Adele híres dalát, a Hello című számot énekelte el a nézőknek és főként barátnőjének.

Azt sajnos nem tudom, boldogan él-e a Tojásember napjainkban, s hogy mit gondol a 2020-as évről, mert a három sztendővel ezelőtti nagy visszatérése után újra szem elől tévesztettük őt, ki tudja, mennyi időre. Még az sem kizárt, ez a mai világ túl zavaros a számára, így inkább végleg otthon marad, és csak a hobbijának él.

A rossz nyelvek szerint (ők ugyanazok, akik a Mikulás létezését is tagadják), a Tojásember puszta kitaláció. Vannak, akik egyenes azt állítják, egy finn színész bújt tojásember jelmezbe, hogy szórakoztassa az embereket.

Főleg Riku Nieminen színészről rebesgetik ezt. Holott Riku Nieminen egy szép szál férfi (181 cm), a Tojásember pedig csak 60 cm magas! Már ebből is látszik, semmi alapja a rosszindulatú feltételezésnek.

Riku Nieminen (Fotó: TONI TERVO, Helsingin Uutiset)

Egy biztos, a Tojásember-szkeptikusokkal (a Tojásember-tagadókkal meg pláne) nem vállalok közösséget, ezért fennhangon hirdetem a fel-le pattogás létjogosultságát!

Ha úgy érzed, nem volt még elég a Tojásemberből, nézd meg, hogyan énekelte Adele Hello című slágerét 2017-ben! (A dal 1:16-kor kezdődik.)

Végezetül jöjjön egy bónusz bennfentes infó a Tojásemberről: a vidám fickó kedvenc hobbija a tojásfestés, ami az ő esetében a testfestést jelenti!

Bár nagy a kísértés, hogy folytassam, ígérem, itt és most abbahagyom a türelmes és empatikus olvasók kínzását.

Egy búcsúképpel zárom ezt a mai maFINN-írást, mellyel a kötni-horgolni kedvelőket szeretném inspirálni

VÉGE(m).

Tojásember (Kép: http://saumurisuhruja.blogspot.com/)

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s