A nők autóversenye az idén virtuális

2019-ben rendezték meg először a nők autóversenyét. Az új-koronavírus okozta világjárvány miatt némi hezitálás után ez év június elején végül kimondták a végső szót a versenygazdák: 2020-ban biztosan nem lesz bajnokság. Vajon hogyan folytatódik ezek után a W Series? 

A nők formulaautós versenye, a Women Series tavaly került fel az autóversenyek palettájára. 2019-ben a brit Jamie Chadwick lett a világbajnok, azaz a W Series legeslegelső nyertese. 

A W Series idei szezonnyitó futamára Szentpétervárott került volna sor 2020. május 30-án. A tervek szerint összesen 8 versenyt izgulhattak volna végig a nézők és a versenyzők, vagyis kettővel többet, mint a 2019-es szezonban.

Ráadásul (újításként) két verseny a Forma-1 betétfutamaként zajlott volna: október 24-én Austinban, majd október 31-én Mexikóvárosban a Formula–1-es nagydíjhétvégén.

A W Series jövőjéről egyelőre mindössze annyit lehet tudni a verseny hivatalos honlapján közzétett legutóbbi információk alapján, hogy 2021-ben egy nagyobb és jobb szezonra készülnek a döntéshozók, ám a részleteket még nem árulták el. 

A W Series versenyzői között 2019-ben magyar és finn pilótának is szurkolhattunk. A magyar versenyző, Keszthelyi Vivien ugyan ,,csak” tartalékos- és tesztpilótaként vett részt a szériában, de – először épp a finn Emma Kimiläinen sérülése miatt – többször élesben is kipróbálhatta magát a pályán. Ennek ellenére a 2020-as csapatba Keszthelyi Vivien nem került be.

A finn Emma Kimiläinen nem túl szerencsésen kezdte a 2019-es évet: egy ütközés során megsérült a legelső futamon, emiatt két versenyt is kénytelen volt kihagyni. Az összesítésben végül még így is az 5. helyen végzett. 

A képen Emma Kimiläinen. (Fotó: Emma Kimiläinen, Facebook)

Emma Kimiläinen a legidősebb versenyző a W Series-ben, aki autóversenyzői karrierje mellett a pályán kívül édesanyaként is igyekszik helyt állni, így érthető módon – akár csak versenytársait – több szempontból is rosszul érintette, hogy az idén végül még sem kerülhet sor a nők versenyére.

Februárban még nagy volt a lelkesedés, a stáb Londonban találkozott, látszólag mindenki készen állt az új évre.

Egy ideig a vezetőség bízott abban, hogy valahogyan mégis elkezdhetik majd a 2020-as szériát, a versenyzők január óta mentálisan és fizikailag is erre készültek, workshopokon, edzőtáborokban vettek részt, de a Covid-19 járvány miatt a  szezon előtti teszt is elmaradt május elején. 

Az autóverseny, így a nők autóversenye is hatalmas üzlet, óriási anyagi befektetés, tehát a játék és a marketing nem állhat le, épp ezért az állandó médiafigyelem nélkülözhetetlen ebben a műfajban. A W Series 2020-ban e-sport bajnokság formájában van jelen az autósportban, remélve, hogy sikerül továbbra is fenntartani  az érdeklődést ez iránt a még meg nem gyökeresedett, nem stabil lábakon álló új széria iránt. A virtuális versenysorozattal  ugyanakkor szeretnék az e-sportot is népszerűsíteni a nők körében.

A versenyzők a W Series e-sport változatában 10 fordulóban, fordulónként minden virtuális helyszínen 3-3 versenyen mérik össze ügyességüket. 

A pilóták pedig nem mások, mint azok az autóversenyzők, akik más körülmények között az idén a W Series 2020 pilótái lettek volna, s mellettük ,,vendégszereplők” is bekapcsolódnak a játékba.

A W Series E-sport Bajnokságának jelmondata: VIRTUÁLIS PÁLYÁK. VALÓDI VERSENY.

Emma Kimiläinen e pillanatban a 17. helyen áll a 21 pilótát felsorakoztató tabellán. A finn versenyzőnő mentségére szolgáljon, hogy a tavalyi győztes, a világbajnok Jamie Chadwick is igencsak hátul kullog a mezőnyben, egyelőre utolsó előtti a rangsorban.

Emma Kimiläinen (Fotó: Raimo Miettinen~commonswiki)

Hiába, a virtuális autóversenyzés sem való mindenkinek! Talán 2021-ben kiderül, hogy a jelenleg dobogós pilóták (Beitske Visser, Irina Sidorkova és Marta Garcia) az asztfalton is ugyanilyen gyorsak-e, mint az e-sportban.

A verseny hazánkból is követhető a W Series weboldalán és a hivatalos médiafelületein. Ugyanitt megtalálható a versenynaptár, és természetesen az összes eddigi futam eredménye is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s