A kisgyerekek boldog művészek

Hogyan lehet rávenni a gyerekeket az alkotásra? Bárkiben felszabadítható-e a kreativitás? Vannak-e született ügyetlenek? Hogyan foglalkozzon a gyermekével az önmagát kétbalkezesnek valló szülő? Mi mindenből lehet alapanyag, ha együtt alkotna a család? Ezeket a kérdéseket próbálom most egy blogposzt erejéig körbejárni.

Négy és fél éves kislány vécépapír-gurigából és ragasztószalagból készült fantáziaállatkája és krokodilja a kertben sütkérezik. (Saját fotó)

Nem kell felvásárolnunk egy komplett barkácsboltot vagy a művészellátót…

Ha unatkozik a család, nem kell elmennünk otthonról, nem kell mosómedvét vennünk, elég némi fantázia, egy kis kartonpapír, egy darab kő vagy egy kis hungarocell tábla, ami szinte bármely otthonban fellelhető, s máris minden adott a kreatív, jókedvű és felszabadult szórakozáshoz.

Majdnem minden lakásban akad egy-két kartondoboz, amelyből számtalan dolgot lehet megalkotni, és már maga a munkafolyamat is remek kikapcsolódás az egész családnak

Nem véletlen, hogy a gyerekek (a legkisebbekre különösen igaz ez) néha szívesebben játszanak az ajándékba kapott tárgy dobozával, mint magával a játékkal. Egyszerű tárgyak, formák készítéséhez az egyik legjobb alapanyag a papír.

Az elégedettségérzés akkor is garantált, ha a kész művek kevésbé hasonlítanak az eredeti elképzelésünkhöz.

Fotó: ColiN00B, Pixabay

Akár a gyerekfilmekből is meríthetünk ötletet

Egy film vagy könyv is adhat inspirációt és ihletet a kézműveskedéshez. A gyerekfilmek készítői is ismerik a dobozban megbújó titkokat. Két kedvenc ,,kartonpapíros mesém” főhősei: Pocoyo és Barney

Pocoyo, akik sokak nagy kedvence, egy alkalommal szórakoztató rémdobozt készít:

 

Az apró plüssből folyton óriássá váló, kissé furcsa stílusú és folyton éneklő Barney jópofa kartonbuszt fabrikál a gyerekekkel:

A papír csodás alapanyag

A Helsingin Sanomat (HS) Család című rovata virágvasárnapon egy olyan összeállítást tett közzé, amelyben azt mutatják be, kartondobozból, vécépapír gurigából vagy tejesdobozból mennyi mindent és milyen könnyen tudunk kivitelezni közösen. A nagyobbak pedig akár önállóan is barkácsolhatnak saját játékot vagy szobadíszt. A lehetőségek száma határtalan.

A HS által közölt nyolc ötletből jöjjön most kettő: egy mosolygós napocska és egy mosolyra fakasztó mosógép.

Ötlet: Soile Saarelain; Fotó: NINNA LINDSTRÖM, HS
Ötlet: Anni Lehto; Fotó: Riina Peuhu, HS

Minden egy vécépapír-gurigával kezdődött

A MEILLÄ KOTONA (magyarul: Nálunk Otthon) finn magazin az olvasókat arra kérte meg, küldjék be azokat az alkotásokat, amelyeket ők és gyermekeik készítettek WC-papír gurigából. Az olvasók pedig eleget téve a kérésnek, valósággal elárasztották fotóikkal és ötleteikkel a Meillä Kotona Facebook-oldalát.

A beküldött képekből készített a lap egy válogatást, ami szerintem azért lett sokkal kedvesebb és használhatóbb bátorító ötlettár, mint sok más hasonló gyűjtemény, mert a fotókon nem profi kézművesek alkotásait vagy tökéletes-szülők-tökéletesen-elkészített-barkácsötleteit láthatjuk (bár tény, ezekre is szükség van, és azokat se kárhoztassuk, aki ügyesek, sőt), hanem minden egyes darabon szinte tapintható a remegő gyermekkezek alkotás közben felszabaduló önfeledt öröme. 

Három kedvencem mutatom meg ezek közül, a többi pedig a Meilllä Kotona Facebook-oldalán közzétett felhívásban, a poszthoz írt hozzászólásokban tekinthető meg. (Minden csoda egy szimpla gurigából született.)

1.

Emeletesház, parkolóház, vagy ami tetszik. Az ötletgazda: Eila Agneta Huutola, aki az unokájával készítette ezt a kis gyönyörűséget.

2.

Készítette: egy 5 éves kislány. Fotó: Jenni Hurme

3. 

Ezt a csodaszép várat egy négyéves alkotta. Fotó: Sonja Hirsimäki

Kő, papír, olló…

Doboz híján is van lehetőségünk kreatívkodni. Néha a legegyszerűbb eszközökkel, a természetben vagy a háztartásban könnyen fellelhető (esetleg hulladékká váló) alapanyagokból lehet a legkedvesebb játékokat előállítani: pl. csomagolópapírból, textildarabokból, régi virágcserepekből, kövekből, kavicsokból vagy gallyakból stb. Hungarocellből és Ytong téglából is varázslatos dolgok tudnak születni a gyermeki kezekben egy kis szülői háttérmunkával.

A hátrányból is kovácsolható erény, avagy buzdító beszéd a kétbalkezes szülőkhöz

Ahhoz, hogy a gyermekeink élvezzék és rendszeresen gyakorolni akarják az alkotással, barkácsolással, kézműveskedéssel, azaz a saját két kezükkel végzett tevékenységeket, szükségük van ránk, felnőttekre, akik megerősítjük őket abban, hogy amit elkészítettek szép, egyedi, érdekes és fontos.

Akkor segítünk a legtöbbet, ha jelen vagyunk, de mindig csak épp annyit teszünk meg a háttérbe húzódva, amennyi ahhoz kell, hogy a velünk együtt tevékenykedő gyermek mindvégig és a legvégén is úgy érezhesse, ő az alkotó, a megszületett mű az ő keze munkáját dicséri.

A legkisebbek különösen igénylik ezt a fajta gondoskodást, és rá is vannak utalva a támogatásunkra, de később egyre többször, egyre hosszabban, önállóan is bele fognak majd feledkezni az efféle elfoglaltságokba.

Ha lekicsinylőek vagyunk velük, ha azt tápláljuk bennük akarva-akaratlan, hogy ügyetlenek (mondván: anyád-apád is ügyetlen és béna, te is az vagy, se baj, ettől vagyunk mi egy szép, nagy, kétbalkezes család), akkor idővel ők is ugyanezt gondolják majd önmagukról, folyton félnek majd a kudarctól, vagy beletörődnek reménytelen helyzetükbe, s egyre kevésbé tudják megélni azt az örömöt, amit a tevékenykedés nyújt.

Akik abban a biztos tudatban nőttek fel, hogy ők menthetetlenül ügyetlenek, és felnőttként sem sikerült ennek az ellenkezőjéről meggyőzni őket, szülővé válva jobb, ha elfelejtik a skatulyáikat, és mihamarabb lerázzák a béklyóikat. Az ő esetükben különösen fontos, hogy az önmagukról kialakított negatív vélekedésüket ne vetítsék ki a gyermekükre, hanem inkább kezdjenek el ők maguk is kreatívkodni. Mi baj történhet? Például megügyesedhetnek!

Legrosszabb esetben megadják gyermeküknek azt a valódi élményt, hogy ők tényleg gyorsabban, könnyedebben, szebben tudnak nyírni-vágni-ragasztani-festeni-rajzolni, mint az apukájuk vagy anyukájuk. Ha csak arra ügyelnek, hogy sem saját magukat, sem a gyermeküket nem kárhoztatják a születt béna jelzővel, már sokat tettek! 

Nagyszerű élmény felismerni, hogy a tökéletlenségünk frusztrációmentes vállalása mennyi pozitív energiát tud felszabadítani bennünk és a körülünk lévőkben. Például amikor együtt nevetsz a gyermekeddel a vicces rajzon, amit te készítettél! És közben pontosan tudod, hogy a sok kihagyott kreatívkodás miatt – mert évtizedeken át elhitted, neked nem megy, ezért minden effélétől határozottan elzárkóztál – jelenleg tényleg képtelen vagy nem vicces lenni, mert te így rajzolsz, és kész! 

Gyakorlat teszi az antitalentumot és a mestert is. Nem mindegy, mire szánjuk oda magunkat.

Lehet, hogy a fabrikálás, a dekorálás, a barkácsolás nem az erősségünk, de ez nem gátolhat meg bennünket abban, hogy élvezni tudjuk az otthoni közös alkotást. Egy vécépapír-guriga csak nem fog ki rajtunk?!

Egyébként pedig soha sem tudhatjuk, mi lapul az antikreatív felszín alatt. Ismerek több olyan középkorú vagy még érettebb hölgyet és urat, akik valami, előre nem sejtett, komfortzónán kívüli élmény hatására megdöbbenve tapasztalták: nemcsak balkezük van, sőt egyenesen ,,kétjobbkezesek”! 

Gyermekek = boldog művészek

A gyerekek mindenről megfeledkezve képesek teljesen beleélni magukat egy-egy szerepjátékba vagy bármiféle egyéb tevékenységbe, ráadásul egyik pillanatról a másikra. Otthonosan mozognak a valóság és a képzelet szülte világok között, s bármikor teremtenek egy újat maguknak.

Egész lényükkel vetik magukat bele a legyegyszerűbb tevékenységekbe, és élményszerűvé varázsolják még a leghétköznapibbnak tűnő kétkezi foglalatossságokat is. Boldog alkotóemberekként élik a hétköznapjaikat.

Fotó: Alex Sanderson. Pixabay

Nem, nem lesz mindenkiből hivatásos képzőművész! Miért is lenne? De a két kézzel végzett munka, a barkácsolás, a kertészkedés, a sütés-főzés, a tárgyalkotás, a tapintás, az építés és a rombolás, az alkotás öröme mindenkié! A végeredmény esztétikai-művészi értékétől függetlenül. 

A gyermekektől megtanulhatjuk másként látni, újra meglátni a körülöttünk lévő természetet és a tárgyi környezetet. Rácsodálkozhatunk arra, mennyire különleges, sőt igazi kincs tud lenni egy kis fadarab, egy apró termés, az út szélén letépett virág, a reszkető kézzel kivágott papírrajz vagy egy séta közben megtalált kavics. 

Szerencsések vagyunk, mert az elfeledett tündérvilágot a gyermekeink iránt érzett szeretet által újra felfedezhetjük. A mi dolgunk annyi csupán, hogy akarjuk és merjük nap mint nap meglátni a csodát. S ezt prioritásként kitűzve tényleg teljesen mindegy, hogy kimondottan ügyesek vagy inkább mérsékelten ügyesek vagyunk!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s