A Finnország északi részén, Lappföldön található tó közelről nézve átlagosnak tűnik, pedig nem az. A Neitokainen-tó Finnország alakú! És ez nem a véletlen műve.

A lappföldi Kittilä település egyik nevezetessége az a mesterségesen kialakított tó, amely Finnország alakú. Neitokainen-tóként, sőt Finnország-tó néven is emlegetik a nem mindennapi képződményt.
Kittilä, az Északi-sarkon túl elhelyezkedő község (és járás) népszerű szabadidőközpont a turisták körében.

Az 1991 óta létező 116 méter hosszú Finnország-tó meglehetősen sekély, átlagos mélysége mindössze egy méter. A lenyűgöző Finnország-forma egészen arányos, Finnország tényleges méreteihez viszonyítva tízezerszer kisebb.
A tó ,,szülőatyja” és kitalálója egy Rovaniemiben élő mérnök, Esko Sääskilahti. A jó gondolatot gyors kivitelezés követte: az ötlet megvalósítása csupán néhány hetet vett igénybe, a medret két géppel alig egyetlen hét leforgása alatt ásták ki.
A megalkotása óta eltelt 3 évtized alatt a meder helyenként kissé kiszélesedett, úgy is mondhatnánk, hogy ,,partjai kissé kitolódtak” Oroszország és Svédország irányába, de ez egy mesterséges tó esetében nem felróható határátlépés.
A különleges formájú tó jó ideig saját hazájában sem volt ismert, elfeledett nevezetességként emlegették még 2017-ben is, amikor az Ilta-Sanomatban egy cikk jelent meg a Neitokainen újbóli népszerűsítésére.
2021 júliusában szintén az Ilta-Sanomat készített egy összeállítást, amelyben a Neitokainen-tavat már a legszebb finn tavak közé sorolják.
TUDTAD? ,,Ha ránézünk Finnország térképére, kis fantáziával egy női alakot látunk, aki jobb karját magasba emelve tartja. Bal karja hiányzik, és tépett a szoknyája is. A hiányzó bal kart az ország a II. világháború eredményeként vesztette el: a finnországi Petsamót akkor csatolták a Szovjetunióhoz, és a tépett szoknya az ugyanakkor megcsonkított Karéliát jelenti.” Forrás és további érdekességek Finnországról: FINNORSZÁGI LEVELEK |
Ha van kedved, utazzunk együtt (virtuálisan) a helyszínre, és nézzük meg a Finnország-tavat közelebbről! A bátrabbak úszhatnak is egyet!
1.
2.
TÉMÁBA VÁG:
1 Comment