A maFINN 2020. évi zenés decemberi kalendáriumában napról napra egy új videó jelzi az idő múlását és a karácsony közeledtét.
December elseje óta mindennap egy-egy új videóklip, új zene került ki a maFINN blogra. Mindegyik más és más zenei stílust, hangulatot és/vagy üzenetet hordoz.
Érdekes kaland immár 18 napja kutatni-keresni a dallamokat, zenészeket, melynek köszönhetően rengeteg érdekességre bukkantam rá, s amit eddig megosztottam, ennek a felfedezőútnak és rácsodálkozásnak csak egy kis töredéke.
Most egy újabb kincsre bukkantam, ami egyszerre szép és felkavaró. Szeretem azokat a műveket, amik megzavarnak, kimozdítanak és ezáltal elgondolkoztatnak.
A most bemutatandó videóklipben a zene, a tánc, a szöveg és a vizualitás közös erővel hatnak ránk.
A produkció lelke: Antti Paalanen. Ő a komponista és a producer, és persze harmonikán is ő játszik.
Antti Paalanen 1977-ben született Alavusban, Nyugat-Finnországban. Harmonikaművész, zeneszerző, producer.
Eddig négy szólóalbuma jelent meg, de szívesen és gyakran vesz részt közös projektekben, különböző komplex művészi produkciókban is.
Zenei stílusát, ha megpróbálnák meghatározni, leginkább egyfajta progresszív etnónak nevezhetnénk. Ám Paalanen zenéje pont amiatt hat annyira, mert újra és újra igyekszik ledobni magáról a skatulyákat.

A Child in you (A benned élő gyermek) című zeneszám több alkotó közös munkája. A teljes stáblista a YouTube-videó leírásában részletesen fel lett tüntetve, ahogy illik. Sőt ugyanitt az angol nyelvű dalszöveg is megtalálható.
A szövegíró (angol nyelvű a dal): Heidi Maria Paalanen. A névbeli hasonlóság nem véletlen. Heidi Maria Paalanen és Antti Paalanen nemcsak a munkában, de az életben is társak, méghozzá házastársak.
Az 1980-as születésű Heidi Maria Paalanen ismert szövegíró és zeneszerző, aki sok-sok finn művésszel (énekessel és zenésszel) dolgozik együtt, igazi slágergyáros hírében áll.

,,A benned élő gyermek” című számban a felnőttet próbálja megszólítani az a kisgyermek, aki még mindig ott van legbelül, de egy ideje, mintha megfeledkeztek volna róla. A belső gyermek szeretné ráébreszteni a felnőtt nőt/férfit arra, hogy elvesztette a gyermeki felszabadultságát, s emiatt szívszorítóan szürkévé vált a világa.
,,Szeretném látni a csillagokat, de a te egeden túl nagy a sötétség.
Itt táncolok az elméd mögött.
Én, a te belső gyermeked, még létezem.”
A produkció 2017-ben készült, ám Antti Paalanen a Facebook-oldalán most november végén újra megosztotta ezt a videót. Saját állítása szerint az archívumban böngészve bukkant rá erre a régi felvételre, amelynek ma (a világjárvány idején) ismét (vagy még mindig) nagy az aktualitása.
Paalanen arra biztat bennünket, hogy engedjük a belső gyermekünknek játszani, énekelni és táncolni. Erre most se sajnáljuk az időt!
Kiemelt kép: Mosonyi Tamás szobra.