Ismét lehet finn versenyzőnek szurkolni az F1-ben: Bottas a Cadillac pilótája lett! Keanu Reeves pedig hab a tortán

Az Yle természetesen az elsők között adott hírt arról (egy fülig érő szájjal mosolygó Bottas-fotóval illusztrálva a tényközlést), hogy a csütörtökön 36. születésnapját ünneplő Valtteri újra versenyez, miután ebben a szezonban a háttéremberként tevékenykedett (a korábbi istállójánál, a Mercedesnél volt teszt- és tartalékpilóta):

A Helsingin Sanomat is beszámol arról, hogy a finn F1-pilóta a mexikói Sergio Perez társaságában a következő szezonra az amerikai Cadillachez igazolt. A cikk arra is emlékeztet, hogy mindkettőjük szerződése minden bizonnyal több évre szól. Graeme Lowdon csapatfőnök fontosnak tartja, hogy két tapasztalt pilótát sikerült szerződtetniük.

Bottas 2013-től 2024-ig folyamatosan versenyzett: ült már autóban a Williamsnél, a Mercedesnél, az Alfa Romeónál és a Saubernél is. Utóbb a Sauber úgy döntött, nem folytatja vele a munkát. Bottas akkoriban úgy nyilatkozott, hiba volt a Sauberhez igazolnia, a Cadillacet viszont kezdetektől fogva kedvére való csapatnak tartja. Az idő talán majd igazolja ezt a vélekedését.

Az MTV UUTISET is örömhírként számol be a hivatalos bejelentésről:

Bottas hosszútávú víziónak tekinti a Cadillac-projektet, ahol az elhivatottság és a professzionalizmussal párosul.

Most már biztos! Valtteri Bottas visszatér… – írja az Iltalehti. A lap azóta újabb cikkben számolt be Bottas terveiről és az elmúlt időszak tanulságairól. A finn versenyző hálás a Mercedesnél betöltött háttérpozíciójáért, hiszen rengeteget tanult azáltal, hogy egy másik aspektusát is megismerhette a száguldó cirkusznak.

Persze nem mindenki hisz Bottas újjászületésében… Nemrég olvastam egy olyan olvasói kommentet, mely szerint ,,Bottas csak egy rossz bohóc”. Ennek a nem túl elismerő véleménynek a tükrében még izgalmasabbnak hangzik az a véleménycikk, ami az Ilta-Sanomatban jelent meg a nagy bejelentés kapcsán:

A finn Ismo Uusitupa cikkében hangzik el az a vélemény, mely szerint:

Bottast nem szabad leírni, hiszen sokkal jobb pilóta annál, mint amilyen a hírneve.

A véleménycikk szerint a Cadillac számára vonzónak tűnhetett az is a finnben, hogy

Bottas az évek során igazi reklámarccá nőtte ki magát, aki szívesen bohóckodik, bátran csinál viccet önmagából.

A most éppen bajszos, bohóckodni mindig kész finn F1-pilóta jól egészíti majd ki a kissé merevebb mexikói csapattársa, Sergio Perez karakterét. Hiszen az autóversenyzés, lássuk be, valóban nemcsak száguldás, hanem jól megtervezett cirkusz is.

Fotó: Valtteri Bottas, Facebook

Egy biztos: már a hivatalos bejelentéshez készült reklámfilm is olyan, mintha maga Bottas (vagy marketingcsapata) készítette volna. A narrátor, Keanu Reeves pedig sokak számára különösen kedves meglepetés.

Lesz, ami lesz. A szurkolók készen állnak. Folyt. köv. A Cadillac-cirkusz függönye lassan felgördül – és mi ott leszünk az első sorban.

Hozzászólás